2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Sport

Újabb győzelmet aratott az Európa Ligában a Vidi

Akárcsak két héttel ezelőtt, a Vidi FC csütörtökön is legyőzte a görög PAOK csapatát a labdarúgó Európa Ligában: a magyar bajnok - amely október 25-én 2-0-ra nyert idegenben - ezúttal hazai pályán, a Groupama Arénában nyert a görög csapat ellen 1-0-ra.

  •  Újabb győzelmet aratott az Európa Ligában a Vidi

Jó előjelekkel vághatott neki a magyar bajnok a PAOK elleni újabb összecsapásnak, hiszen két héttel ezelőtt a görögök otthonában - nagy bravúrt végrehajtva - 2-0 arányú győzelmet aratott. A két együttes abban a tudatban lépett pályára, hogy a győztes - a továbbjutás szempontjából - kedvező helyzetbe hozza magát, ugyanis a kilencpontos Chelsea mögött mind a PAOK-nak, mind a Vidinek 3-3 pontja volt. Ráadásul a forduló előtt a BATE Boriszov is ugyanannyi ponttal állt a csoportban.

A hazaiak edzője, Marko Nikolic ugyanazt a kezdőt küldte pályára, mint Szalonikiben, a vendégek trénere, Razvan Lucescu három helyen változtatott.

Az első negyedórában nem estek egymásnak a csapatok. Ugyan a görögök birtokolták többet a labdát, de mezőnyfölényük meddőnek bizonyult. A hazaiak megszállták saját térfelüket és igyekeztek a megszerzett labdákkal néhány érintésből az ellenfél kapuja elé kerülni. A folytatásban is inkább a Vidi akarata érvényesült, a PAOK-nak láthatóan nem ízlett a szívós, kemény védekezés. Az első félidő gól nélkül ért véget.

Fordulást követően nem kellett sokat várni arra, hogy "felrobbanjon"" a stadion: az 50. percben az előrehúzódó Vinícius beadását Georgi Milanov gyönyörűen fejelte a görög kapuba. A hátrányban lévő PAOK megpróbált nagyobb nyomást helyezni a fehérvári védelemre, amely jól állta a sarat. A 79. percben Nikolov lábában volt a meccset eldöntő gól, de 18 méteres lövését üggyel-bajjal védte Alexandrosz Pahalakisz. A 84. és a 91. minutumban a vendégek igen közel kerültek az egyenlítéshez, ám előbb Vinícius a gólvonal közeléből vágta ki Diego Biseswar lövését, majd Pontus Vernbloom életerős próbálkozása centiméterekkel kerülte el Kovácsik Ádám kapuját. A görögök elkeseredetten küzdöttek az egyenlítésért, de nem tudtak eredményesek lenni, így a Vidi újabb bravúrjával nagy lépést tett az áhított továbbjutás felé.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a Vidi szerb edzője, Marko Nikolic gratulált játékosainak, mert újabb kiváló eredményt értek el és nem először az elmúlt két évben. Azt hiszem, méltó módon képviseljük a magyar focit Európában - jegyezte meg.

A sorsolás óta többször elmondtam, eredményesek akarunk lenni és nem dekorációnak vagyunk itt  – fogalmazott.

Marko Nikolic úgy vélte, nehéz a PAOK ellen úgy lehozni két meccset, hogy az ellenfélnek szinte egyetlen igazi helyzete sincs, márpedig a Vidinek sikerült.

A görögök román edzője, Razvan Lucescu kiemelte: mindkét találkozón óriás különbség volt a két csapat között, mert ők megpróbáltak futballozni, míg ellenfelük "csak előrerúgta a labdát és ebből talált gólokkal nyert". Ugyanakkor elismerte, hogy a két meccsen egyszer sem tudták feltörni a Vidi védelmét és a magyarok minden próbálkozásukat "megfojtották".

Hangsúlyozta: a futball néha nem igazságos, mert lehet, hogy a jövőben a Vidi ellen hatból hat mérkőzést nyernének. A kapus Kovácsik Ádám emlékeztetett arra, hogy egyszer sem kellett védenie a találkozón, annyira jól védekezett előtte a csapat. Mindenki párharcokat nyert és maximálisan betartotta a taktikát, ez kellett a három ponthoz - tette hozzá.

A középpályás Pátkai Máté szerint a védekezés és a szervezettség volt a siker kulcsa. A PAOK-nak egy-két gólszerzési lehetősége volt csak, ez mindent elmond - jegyezte meg. Paulo Vinícius szerint mindenki hozzátette a magáét a győzelemhez, és végig kontrollálták a meccset. Kérdésre elmondta, a győztes gól előtt nem gondolt semmire, csak futott előre és sikerült gólpasszt adnia. Megemlítette, nem emlékszik arra, mikor adott utoljára gólpasszt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Több állattartó telepen is megjelent a madárinfluenza

Több állattartó telepen is megjelent a madárinfluenza

Kimutatta a madárinfluenza-vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a hivatal kedden közleményben az MTI-vel.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Olimpiai kvótát szerzett a magyar válogatott

Olimpiai kvótát szerzett a magyar válogatott

A magyar női kézilabda-válogatott kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárómeccsén 37-28-ra legyőzte Japánt, így hibátlan teljesítménnyel a tabella élén végzett.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!