2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Továbbra is együttműködik a MOB az Emmivel

2016. október 12., szerda 23:28, frissítve: csütörtök 07:43

Továbbra is együttműködik a Magyar Olimpiai Bizottság az Emberi Erőforrások Minisztériumával. A kormány hétfőn terjesztette be a sporttörvény módosítási javaslatát az Országgyűlésnek, amely alapján az olimpiai bizottság munkája a továbbiakban alapvetően sportszakmai területekre korlátozódik, míg az állami pénzek elosztása visszakerül a minisztériumhoz.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint továbbra is szoros együttműködés lesz a MOB és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) között, bár azt elismerte, hogy a testület jogainak megnyirbálása a dolgozók létszámának csökkenését is magával vonja. Az apparátus harmadát leépítik – sokan a sportállamtitkársághoz kerülhetnek át.

„Az a döntés született – bár a parlament még nem fogadta el, de nagy valószínűséggel el fogja –, hogy az irányítási rendszerben a pénzhez kapcsolódó döntést visszaveszi, és a MOB-nak újabb és széles körű szakmai kompetenciákat kínál abból a célból, hogy még jobban és még többet tudjon segíteni a magyar sportnak” – mondta Borkai Zsolt.

Az olimpiai bizottság elnöke cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az állami pénzek elosztásának jogát azért vették el a MOB-tól, mert Orbán Viktor elégedetlen volt a riói szerepléssel.

„Bár sok médium azt írta, hogy még nem is találkozott velem, több órán keresztül beszéltem a miniszterelnökkel, és nem vetődött fel, hogy a MOB bármiféle felelősséggel bírna, vagy hogy nem megfelelő olimpia volt” – árulta el Borkai.

A Hír TV-nek nyilatkozó sportközgazdász szerint lényegi változás nem történik azzal, hogy a sportállamtitkárság felügyeli a jövőben az állami pénzek elosztását a Magyar Olimpiai Bizottság helyett.

„A MOB eddig sem volt független teljesen a minisztériumtól és az állami irányítástól, hiszen szorosan együttműködött vele, ez csak technikai változás, inkább a döntésmechanizmus és a folyamatmenedzsment szempontjából érdekes. A legfontosabb kérdések, hogy az állam mennyi pénzt fordít a sport fejlesztésére, és annak az elosztási elvei a sportágak között milyenek lesznek, alapvetően nem fognak változni. Eddig is az állam adta a pénzt, tudjuk, hogy aki fizeti a zenészt, az rendeli a zenét, ilyen értelemben szimbolizmust kell inkább keresni ebben” – közölte televíziónkkal Szabados Gábor.

A törvénymódosítást Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jegyzi.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!