2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Szijjártó hangosat dudált, majd futásnak eredt

,

2017. szeptember 10., vasárnap 10:25, frissítve: vasárnap 15:48

73 országból 15 ezren indultak a 32. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A futóversenyt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter indította, majd a rajt „ellövése” után ő is beállt a futók közé. A félmaraton miatt délig lezárások voltak a budapesti alsó rakpartokon, a Lánchídon, a Szabadság hídon, az Andrássy úton, valamint a Hősök terén is.

Szijjártó Péter indította el a 32. Wizz Air Budapest félmaratont, majd ő is beállt a futók közé. A félmaratonra 15 ezren neveztek, 72 országból 2500 külföldi érkezett a magyar fővárosba. A szervezők szerint a kerek évfordulókon sokkal több a nevezés, de így sem panaszkodtak a létszámra.

„Több mint 15 ezren vagyunk itt a rajtnál, ebben benne vannak a triót és a duót futók is, az egyéni félmaratonisták 10 200-an vannak, ami nem jelent rekordot, de rekordközeli létszám. A rekordok azok a kerek évfordulónál vannak, két évvel ezelőtt a 30. Wizz Air Budapest Félmaratonon volt 16 ezernél több indulónk, ehhez közelítünk most is” – mondta Máth István, a rendezvényt szervező Budapesti Sportiroda ügyvezetője.

A férfiak mezőnyében a tavalyi olimpián is induló hosszútávfutó, Csere Gáspár lett a magyar bajnok. „Gyakorlatilag egész nyáron erre a versenyre, meg a két hét múlva kezdődő berlini maratonra készültünk, csináltunk hosszú futásokat, résztávos futásokat. Megvan ennek a maga módszertana, az a lényeg hogy ilyenkor hétről hétre úgy kell készülni, hogy nem szabad versenyezni, inkább az edzésre kell koncentrálni, és utána jöhetnek a versenyek” – mondta a hosszútávfutó.

A nőknél megvédte magyar bajnoki címét a debreceni Kácser Zita. „Jól sikerült a téli felkészülés, ami mondjuk nyárra annyira rövid távokon nem jött ki, viszont így őszre megint sikerült összeszednem magam, úgyhogy igen elmondhatom hogy nagyon sikeres éven vagyok túl” – nyilatkozta a verseny után.

Szijjártó Péter 1 óra 30 perces célt tűzött ki magának, ettől ugyan kissé elmaradt, de nem volt csalódott – azt mondta, lehet, hogy rosszul mérte fel a távot és legutóbbi eredményeit. „Az elmúlt héten szombaton a Runway Runon, a repülőtéren egy 21. helyet sikerült szereznem egy 10 kilométeres versenyen. A mostani eredményből is látszik, hogy a 10 kilométeres eredményt kettővel megszorozni nem sok értelme van, mert annál több lesz a 21 kilométer vége; gyakorlatilag nincs olyan külföldi város most már – amit meglátogattam –, ahol éjjel ne futottam volna. Nincs ott a család a külföldi utakon, úgyhogy éjjel az ember ráér, olyankor a kilométereket szoktam róni” – mondta a külügyminiszter.

Egy hónap múlva, október 14-én rendezik a 32. Budapest Maratont, a szervezők oda is több ezer futót várnak.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!