2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Sport

Szabó Gergő: Akár nyerhetünk is!

Az egyik legfontosabb mérkőzésére készül a magyar labdarúgó-válogatott. A mieinknek ugyanis ma este Wales ellen kell kiharcolniuk az Európa bajnoki részvételt. Cardiff-ból kapcsoltuk telefonon Szabó Gergőt, a magyar labdarúgó-válogatott sajtófőnökét Magyarország élőben című műsorunkban.

  • Szabó Gergő: Akár nyerhetünk is!

Tegnap reggel érkezett meg a csapat Cardiff-ba. A szállás elfoglalását követően, kora este volt egy hivatalos sajtótájékoztató, valamint egy hivatalos edzés is, a mérkőzés helyszínén, a Cardiff City Stadionban. Ma délelőtt egy már-már szokásosnak mondható séta szerepelt a programban, ebéd, csendes pihenő és aztán a mérkőzés következik majd, itthoni idő szerint 20:45-ös kezdéssel. - mondta a csapat sajtófőnöke.

A két csapat eddig tizenegyszer küzdhetett meg egymással, melyből öt walesi győzelem, négy magyar győzelem és két döntetlen született. Ráadásul a Wales csapatát hazai pályán eddig mindössze kétszer tudták megszorongatni. Milyen lelkiállapotban van a magyar csapat? – tette fel kérdését Földi-Kovács Andrea.

Azt lehet mondani, hogy ez valóban a legfontosabb tényező és Marco Rossi azt mondta, hogy minden befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban felkészítették a csapatot. Egy mérkőzés van előttük, amit, ha megnyernek, akkor ott vagyunk az Európa bajnokságon, így ezt inkább egy óriási lehetőségként fogják fel. Ezen kívül, ha véletlenül mégsem sikerül ma győzelmet aratniuk, akkor tavasszal, a Nemzetek Ligája rájátszásában kiharcolhatja a válogatott az EB részvételt. - jegyezte meg Szabó Gergő.

A pénteki hetvenezer ember előtt zajló meccs vajon mekkora töltet adott nekik? – kérdezte a műsorvezető.

Nagyon nagyot, ezt többen el is mondták, hogy hihetetlen energiák voltak a mérkőzés előtt, alatt és után egyaránt, ami hihetetlen plusz motivációt adott mindenkinek és emiatt, valamint a mostani helyzetük és reális esélyük miatt nagyon fel vannak töltődve. - tette hozzá Szabó Gergő, a magyar labdarúgó-válogatott sajtófőnöke.

Győzni kell Wales ellen!

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Verstappen nyerte a sprintfutamot

Verstappen nyerte a sprintfutamot

A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!