2024. 12. 19. Csütörtök Viola napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:55

Szabó Gabriella nagy bejelentést tett a Hír TV műsorában

,

2016. október 5., szerda 10:08, frissítve: csütörtök 11:13

Új edzővel készül a háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella. A Rióban két aranyat szerző kajakos a hírTV Középkezdés című műsorában jelentette be a váltást.

Kozák Danutával párosban, valamint a női kajaknégyes tagjaként Kozák Danutával, Fazekas-Zur Krisztinával, valamint Csipes Tamarával az oldalán is aranyéremnek örülhetett Rióban Szabó Gabriella. (Mindkét magyar egység a németekkel vívott nagy csatát.)

– Én érzékeltem és láttam és a német lány elől ugyanúgy mint én.  Lehetett látni belülről, viszont a Dana (Kozák Danuta) annyira elbizonytalanított, hogy onnantól kezdve nekem is teljes pánik, hogy mi van, hogyha ez nem volt meg. 5-10 percig nem akartuk elhinni, hogy tényleg a miénk, meg sikerült és tényleg azért még volt bennem egy kép a pályáról, ahol még előttünk vannak és azt is éreztem, amikor eléjük tettük a hajót újra és mondom én láttam ezt a pontot, aztán a Dana teljesen lekáózott engem ezzel a kérdéssel, hogy biztos megvan-e, de én úgy éreztem, hogy ezt belülről lehetett látni”
– És a négyes?
– A négyes az sokkal lazább, ott már a Dana is egészséges volt, mindenki fel volt dobva, az előfutamot simán nyertük, úgyhogy én arra azt mondom kicsit nagyképűen, hogy arra számítottunk. A pénteki előfutam után úgy fordultunk a szombatra, hogy ne rontsunk el semmit és akkor meglehet.

A további olimpiai aranyak megszerzéséért viszont már új szakember segíti Szabó Gabriella felkészülését.

Hogyha én szeretnék Tokióig eljutni, akkor kell egy kicsit frissítés, változás, ilyen mentális plusz

A váltást a szövetségben is támogatták.

„Itt az idő, hogy ezt most már fellibbentsük, hogy Likár Péterrel fogom folytatni a továbbiakban a közös munkát, őróla azt kell tudni, hogy a szlovák férfi kajaknégyesnek volt az edzője az olimpián, ezüstérmesek lettek egyébként a fiúk, abban a négyesben három magyar fiú ült, Péter is egyébként szlovákiai magyar srác” – mondta az olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozó a hír TV-ben.

Szabó Gabriella egyébként 2008 óta a Honvéd versenyzője, a napokban pedig újabb négy éves folytatásban állapodhat meg a klubbal.

A teljes interjút megnézhetik a Középkezdésben péntek este fél 9-kor.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!