10,4 millió dollárral és 40 eltussolt doppingvétséggel nem tud elszámolni Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség korábbi elnöke. Ezt a Richard McLaren vezette vizsgálat állapította meg. Aján Tamás az MTI-nek azt mondta, az ellene felhozott vádak alaptalanok.
Fogunk még hozni gyárakat Gyulára - mondta az építési és közlekedési miniszter a Békés vármegyei fürdővárosban rendezett utcafórumon pénteken kora este.
Fegyveresek agyonlőttek három külföldi turistát és egy afgán állampolgárt az Afganisztán középső részén fekvő Bamiján tartományban pénteken - közölte a tálibok belügyminisztériuma.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A jelenleg a Feyenoordot irányító holland Arne Slot váltja Jürgen Kloppot a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján.
Dejan Stankovic távozik a magyar bajnok és Magyar Kupa-ezüstérmes Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról és az orosz Szpartak Moszkvánál folytatja.