2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Se csapat, se néző, de a stadion elkészült

2017. március 26., vasárnap 09:28, frissítve: vasárnap 12:36

Felavatták a ZTE új stadionját Zalaegerszegen. A több mint tizenegyezer néző befogadására alkalmas arénát tizenöt év után, kormányzati segítséggel sikerült befejezni. Az állam közel kétmilliárdot adott a zalai megyeszékhelynek.

A stadionrekonstrukciós program keretében még 2002-ben kezdődtek meg a felújítási munkálatok Zalaegerszegen. Az utolsó ütemben kormányzati forrásból új klubház és új fedett lelátó épült.

„Amiért van az egész, a szurkolókért, őket milyen körülmények várják egy-egy stadionban, de azt gondolom, hogy ez az 1,7 milliárdos beruházás kapcsán elmondható, hogy egy gyönyörű szép sportszentélyt hoztunk létre Zala megye kellős közepén” – nyilatkozta Vigh László, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője.

Bár az avatóra szépen megteltek a lelátók, a szurkolókban mégis maradt némi hiányérzet.

„Mire felépült a stadion, sajnos a csapatunk elfogyott, tehát egy csapat, az mindenképp hiányzik belőle, meg lassan a szurkolók is hiányozni fognak, úgy nézem, de gyönyörű, tehát azt szeretném, ha minden meccsen legalább ennyi ember szurkolna a Zetének” – mondta el Kiss Ferenc.

A stadion a felújítás után tizenegyezer nézőt tud fogadni, a tulajdonos célja, hogy emelkedjen a mostani nézőszám.

„Ezer-kétezer a nézőszám az NB II-ben, ez többek között köszönhető a csapat szereplésének is, de azt gondolom, hogy amennyiben egyszer sikerül feljutnunk az első osztályba, újra több ezer néző előtt fogunk tudni játszani” – vélekedett a ZTE FC tulajdonosa, Végh Gábor.

A csapat egyelőre a másodosztály nyolcadik helyén szerénykedik.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!