2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Rosberg rajt-cél győzelmet aratott Abu-Dzabiban

2015. november 29., vasárnap 17:18, frissítve: vasárnap 19:46

Nico Rosberg nyerte a Forma–1-es szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjat. A Mercedes német pilótája az első helyről rajtolva győzött csapattársát, a már világbajnok brit Lewis Hamiltont megelőzve. A Mercedes autói idén 12 kettős sikert arattak, ez pedig új csúcs a sportágban.

Az élről induló Rosberg jól kapta el a rajtot és megőrizte első helyét. Hamilton beragadt, de még így is Räikkönen előtt tudott maradni. Az élen a Mercedes német pilótája folyamatosan növelni tudta előnyét Hamilton előtt, Vettel pedig elkezdte a felzárkózást a 16. helyről a Ferrarival. Az első kerékcserék után sem változott az élmezőnyben a sorrend. A verseny féltávjához érve Hamilton csökkentette hátrányát Rosberggel szemben, Vettel pedig már az élmezőny mögött autózott, és a 44. körre, Perezt megelőzve a 4. helyre jött fel.

„Nagyon izgatott voltam a szezonzáró miatt, és már azon gondolkodtam, hogy mi lesz jövőre. De azt mondom, hogy akár már holnap elkezdhetjük az új szezont, én készen állok rá. Nincs is szükségem vakációra. Mindig nehéz megküzdeni Lewisszal, aki ma is csodálatosan vezetett, de győzni mindig jobb érzés. Ez egy nagy csata, és ezért is várom már a következő szezont” – nyilatkozta a verseny után Rosberg.

A Mercedes német pilótájának jövő márciusig kell várnia az új szezon kezdetére, amikor újra megpróbálhatja letaszítani a világbajnoki trónról csapattársát.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!