A P2-es kategória magyar indulója - aki szívműtét közben történt műhiba miatt hatévesen kerekesszékbe került - jól teljesített a 60 lövéses alapversenyben, 570 körrel második lett a 18 fős mezőnyben. A nyolcas döntőben, melyben nulláról kezdtek, tíz lövést követően a negyedik helyen állt, majd visszább csúszott, de azután szépen kapaszkodott följebb, és végül a kieséses szakasz ötödik dupla lövése után esett ki, ezzel harmadik lett.
A 45 éves, 2014-ben vb-második, öt éve, a rióia paralimpián ötödik, 2018-ban Európa-bajnok lövő a magyar küldöttség nyolcadik érmét szerezte.
Pünkösd ünnepe arról szól, hogy Isten az Ő Lelkét adja nekünk, ez pedig csodálatos ajándék, amivel valóban be lehet töltekezni – olvasható többek között az Axióma elemző cikkében.
Fogunk még hozni gyárakat Gyulára - mondta az építési és közlekedési miniszter a Békés vármegyei fürdővárosban rendezett utcafórumon pénteken kora este.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A jelenleg a Feyenoordot irányító holland Arne Slot váltja Jürgen Kloppot a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján.
Dejan Stankovic távozik a magyar bajnok és Magyar Kupa-ezüstérmes Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról és az orosz Szpartak Moszkvánál folytatja.