2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Sport

Olyat mentett Federer, hogy ellenfele nem hitt a szemének

Roger Federer és Novak Djokovic is könnyedén jutott tovább az 53 millió dollár összdíjazású new yorki tenisztorna negyedik fordulójába. A két korábbi világelső a folytatásban akár egymással is szembekerülhet.

  • Olyat mentett Federer, hogy ellenfele nem hitt a szemének

Szó szerint tátva maradt szája Nick Kyrgiosnak Roger Federer ütése után. A 37 éves svájci klasszis végül – a többi között egy pazar ütésnek is köszönhetően – 1 óra 44 perc alatt 3 játszmában verte ellenfelét a US Open 3. fordulójában. A 20-szoros Grand Slam-bajnok Federer a mérkőzés után azt mondta, elégedett volt a saját játékával.

„Azt hiszem ellenfelem ma nem tudta azt játszani amire képes. Amikor igazán kellett akkor én jól játszottam, sikerült extra ütéseket is csinálnom, így összességében jól működtek ma a dolgok számomra” – értékelt.

Szintén három játszmában győzte le ellenfelét a szerb Novak Djokivics. A hatodik helyen kiemelt egykori világelsőre a portugál Joao Sousa vár a következő fordulóban, akiről elismerően beszélt a győztes mérkőzés után.

„Nagyszerű győzelmet aratott ma, és néhány napja Carreno Busta ellen is, aki szintén top játékos. Nagy harcos, aki nem adja a kezedbe a győzelmet, keményen meg kell dolgoznod érte. Örülök, hogy ma nem töltöttem sok időt a pályán. Most pihenni fogok, hogy készen álljak a következő mérkőzésre” – mondta Djokovics.

Ha Federer és Djokovic is folytatja menetelését az 53 millió dollár összdíjazású New York-i tornán, akkor akár egymással is szembekerülhet a két korábbi világelső.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Verstappené a Red Bull 100. pole pozíciója

Verstappené a Red Bull 100. pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!