2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Európai Híradó

Következik:

Poltikai hobbista 04:20

Olimpia: bejelentették, amit két hónapja tudni

2017. szeptember 13., szerda 20:53, frissítve: szerda 22:49

Hét év múlva, 2024-ben Párizs, majd négy évvel később, 2028-ban Los Angeles rendezheti a nyári ötkarikás játékokat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése nyomán. A szervezet a limai teljes ülésén a már nyáron eldőlő forgatókönyvet hagyta jóvá.

Emlékezetes módon hátrált ki a 2024-es olimpiarendezés mögül Budapest: miután a Momentum Mozgalom több mint 260 ezer aláírást gyűjtött az ötkarikás játékokról szóló népszavazáshoz, a kormány inkább letett a kandidálásról. A pályázatra hivatkozva így is súlyos tízmilliárdokat költöttek.

A 2024-es játékokat több nagyváros is épp a magas költségek miatt nem akarta megrendezni, Hamburg és Róma még Budapest előtt visszalépett. Így maradt Los Angeles és Párizs, végül velük egyezett ki az olimpiai bizottság.

A NOB Limában tartott szerdai közgyűlésén jelentette be a szervezet elnöke azt, amit már két hónapja tudni lehetett: a két város között elosztották a következő két olimpiát. A 2024-es játékokat Párizs, a 2028-ast pedig Los Angeles rendezi meg.

„Megtiszteltetés számomra, hogy bejelenthetem: megszületett a megállapodás a két város, az országok olimpiai bizottságai és a NOB között. Olyan megállapodás született, amely mindenkinek jó, így győztesen jöttünk ki az ügyből” – jelentette be Thomas Bach elnök.

A két városnak csak kevés ráfordítással jár a rendezés, ugyanis annyi stadionjuk van, hogy akár jövőre meg tudnák tartani az olimpiát. Az viszont egyértelművé vált, hogy a két metropolisz kiválasztásával megbukott a NOB gazdaságosabb olimpiára vonatkozó terve. Magyarország legközelebb a 2032-es olimpiai rendezéséért szállhat versenybe, erről azonban még nincs döntés.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!