2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Nincs program, nincs mit számon kérni a kormányon

2018. május 20., vasárnap 12:17, frissítve: vasárnap 12:55

2014 óta nem ismerteti a miniszterelnök a programját a parlamentben. Célpont című oknyomozó műsorunk folyosói pletykákból és a miniszterelnök parlamenti beszédéből következtetett arra, hogy mire is számíthatnak a magyarok a következő 4 évben.

Az Egyesült Királyságban a királynő olvassa fel a kormányprogramot. Németországban Angela Merkel idén csaknem egy órán keresztül ismertette a programját. Magyarországon a rendszerváltozás után alakult ki a kormányprogram elfogadásának menete. Ehhez még a második Orbán-kormány is tartotta magát.

Orbán Viktor harmadik kormányának már nem volt hivatalos programja, ez pedig 2018-ban sem változott, igaz a miniszterelnök félórás beszédet mondott megválasztása után, melyben elárult néhány konkrét tervet is.

„Vállalkozunk arra, hogy megállítjuk a népesedési hanyatlást, sőt elérjük, hogy Magyarország ismét emelkedő pályára lépjen.”

Idén már nemhogy a kormányprogramról nem vitatkozhatott az Országgyűlés, az ellenzéki pártok frakcióvezetői még a miniszterelnöki felszólalásra sem reagálhattak.

„Hát nézze, azt gondolom ez nem királyság. Ez még mindig egy köztársaság, még ha másképp is hívják, ez pedig azt jelenti az én felfogásom szerint, hogy pontosan tudjuk azt, hogy egyébként mire választunk meg egy kormányt. Az szerintem kevés, amit a választási kampányban hallottunk” – fogalmazott Molnár Gyula, az MSZP leköszönő elnöke a Célpontnak.

A mezőgazdasági bizottság fideszes elnöke 1998 óta képviselő, az írott kormányprogramot azonban nem hiányolja. „Sok olyan helyzetben is voltam, amikor ellenzékben voltunk, és szenzációs kormányprogramokat nyújtott be az akkori kormányoldal, és neve volt a gyereknek, csak a gyerek nem született meg, mondhatnám. Tehát nem elégséges hangzatos kormányprogramokat hirdetni és utána nem megvalósítani” – nyilatkozta Font Sándor.

A miniszterjelöltek parlamenti meghallgatásaikon is kevés konkrétumot mondtak arról, hogy mit fognak tenni a következő 4 évben.

„Kezdhetünk majdnem az alapoknál, hogy egy önálló magyar honvédsége legyen ennek az országnak”

– fogalmazott az azóta honvédelmi miniszternek kinevezett Benkő Tibor.

– Árulja el, hogy mi a következő 4 év legfontosabb feladata a Belügyminisztériumban?
– Majd kifelé jövet! Mert először elmondom a képviselőknek – mondta a Célpont érdeklődésére Pintér Sándor meghallgatása előtt.

Választ végül nem kaptunk Pintér Sándortól.

Mivel a jelenlegi kormánynak nincs konkrét programja, az újságírók és az ellenzéki politikusok, így nem is tudnak mit számon kérni a kormányon.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!