2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

A szabadság bolond körei 03:00

Sport

Messi szerint gyengébb lett a Real Ronaldo nélkül

A Real Madrid labdarúgócsapata rosszabb lett Cristiano Ronaldo Juventushoz távozásával Lionel Messi, az FC Barcelona csapatkapitánya szerint.

  • Messi szerint gyengébb lett a Real Ronaldo nélkül

A Real Madrid a világ egyik legjobb együttese, nagyszerű kerete van, de az evidens, hogy Ronaldo nélkül kevésbé jó, míg a Juventus vele az egyik legnagyobb favorittá lépett elő a Bajnokok Ligája megnyerését illetően - mondta hétfőn a Catalunya Rádiónak az argentin támadó, akit meglepett a portugál sztár távozása, de hozzátette, hogy kiváló gárdához igazolt.

A Barcelona és ősi riválisa, a királyi gárda is hibátlanul rajtolt a spanyol bajnokságban, azaz mindkét csapat megnyerte első három mérkőzését.

Messi arról is beszélt, hogy még mindig fáj neki a római eredmény, amely miatt már a negyeddöntőben búcsúztak az előző idényben. Megjegyezte, éppen ezért a katalánok egyértelmű célja, hogy 2015 után ismét elhódítsák a BL-trófeát. Szerinte ehhez nagyszerű a kerete a Barcelonának.

A gránátvörös-kékek a csoportkörben az Internazionaléval, a Tottenham Hotspurrel és a PSV Eindhovennel szerepelnek azonos csoportban.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!