Ezúttal is a nap sugarait használták a láng meggyújtásához Héra templomában, az ókori játékok bölcsőjében. A görögországi Olümpiában a koronavírusjárvány miatt nézők nélkül lobbant fel az olimpiai láng.
Az eseményen Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke mellett a görög és a kínai ötkarikás testület képviselői, valamint akkreditált újságírók lehettek jelen.
A NOB-elnök úgy fogalmazott, hogy a járvány miatt még mindig nehéz időszakban a pekingi téli olimpia újabb lehetőséget teremt arra, hogy a világ népei a béke, a barátság és a szolidaritás jegyében találkozzanak.
A lángot három futó viszi majd fel Athénban az Akropoliszra, ahol az éjszaka folyamán őrzik. A kínai szervezők aztán kedden veszik át a Panathinaikó Stadionban.
A téli ötkarikás játékokat 2022. február 4-e és 20-a között rendezik, és Peking lesz az első olyan város, amely téli és nyári olimpiának is otthont adhat.
A Hawaii és Mexikó közt fekvő Clarion-Clipperton zóna területén több milliárd, fémekben gazdag, dollárbilliókat érő úgynevezett polifémes gumó van az óceán alján. A HírTV stúdiójában Toldi Ottó a Klímapolitikai Intézet kutatásvezetője és Santo Martin, a Makronom Intézet vezető elemzője.
Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre – jelentette ki Szergej Lavrov megbízott orosz külügyminiszter.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Előzetes terveivel ellentétben mégis indul a júniusban sorra kerülő belgrádi vizes Európa-bajnokság úszóversenyén Kós Hubert, a 200 méteres hátúszás világbajnoka.
Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott hatvan percig jól játszott a Litvánia ellen 36-23-ra megnyert mérkőzésen, a világbajnoki selejtező vasárnapi visszavágóján.
A Liu testvéreket méltatta Orbán Viktor Hszi Csin-ping kínai elnökkel való találkozóján. A miniszterelnök a két rövidpályás gyors-korcsolyázó olimpiai bajnok országváltásáról is beszélt a kínai elnökkel, véleményét pedig a facebook oldalán is közzétette.