2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Maradona is Messit marasztalja

2016. június 28., kedd 16:17

Kampány indult Argentínában azért, hogy Lionel Messi továbbra is vállalja a válogatottságot. Még a köztársasági elnök is arra kéri az ötszörös aranylabdás focistát, hogy maradjon. Messi a vasárnapi Copa América-döntő elbukása után jelentette be, hogy soha többé nem játszik Argentína nemzeti futballcsapatában.

„Messi, ne menj!” feliratú transzparenssel üzent egy szurkoló a Copa Américáról hazatért sztárnak. Az argentin válogatottat lelkes drukkerek fogadták Buenos Airesben, pedig a csapat zsinórban háromszor veszített döntőt nagy tornán.

Egy nyolcéves fiú levélben könyörög kedvencének, hogy ne dobja el az égszínkék-fehér mezt. „Azt szeretném, hogy maradjon, mert ő a példaképem, és nélküle ez a csapat semmit sem ér” – mondta Thiago Kerbel.

Egy molinóra pedig azt írta egy fanatikus szurkoló, hogy ha Messi a mennyországban focizna, meghalna azért, hogy láthassa játszani.

Az argentin újságok címlapon hozták, hogy az ötszörös aranylabdás zseni befejezi a válogatottnál.

„Szerintem ez nem tisztességes tőle. Tény, hogy ő a világ legjobb labdarúgója, és a döntőben minden ellene volt, de inkább együtt kellene tartani ezt a csapatot” – nyilatkozta egy szurkoló, Martín Suárez.

Nemcsak a futballrajongók könyörögnek Lionel Messinek, hanem a köztársasági elnök és Maradona, valamint az „isteni Diego” egykori csapattársa, a szintén világbajnok Oscar Ruggeri is. „Most mindenkinek megvan a véleménye, mindenki mérges, mert elbuktunk egy újabb döntőt. De ha lecsillapodnak a kedélyek, rájövünk majd, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ez a srác ne szerepeljen többet a válogatottban” – jelentette ki Ruggeri.

Lionel Messi az argentin szurkolók körében messze a legnépszerűbb focista. A Barcelona klasszisánál azonban betelt a pohár, miután tizenegyest hibázott a kontinenstorna fináléjában Chile ellen. A meccs után a 29 éves játékos bejelentette, hogy nem lép pályára többé a válogatottban. Messi 112-szer képviselte hazáját, és 55 gólt szerzett a nemzeti csapat színeiben.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!