2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Sport

Magyar Nagydíj: Hamilton hetedszer nyert a Hungaroringen

A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnap rendezett 34. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, ezzel növelte az előnyét az összetett pontversenyben.

  • Magyar Nagydíj: Hamilton hetedszer nyert a Hungaroringen

A 34 éves versenyzőnek ez az idei nyolcadik, egyben pályafutása 81. futamgyőzelme, Mogyoródon hetedik alkalommal győzött. Másodikként a pole pozícióból rajtolt Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája ért célba, a dobogó alsó fokára pedig a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) állhatott.

A rajtot az első sorokból indulók nagyjából egyformán kapták el, Verstappen megőrizte a vezető pozíciót, Hamilton pedig nagyon agresszívan támadva megelőzte csapattársát, Valtteri Bottast a második, harmadik és negyedik kanyarból álló kombinációban. A manőver közben a két Mercedes egy pillanatra összeért, Bottas első vezetőszárnya megsérült, ennek nyomán előbb Charles Leclerc (Ferrari), majd Vettel is el tudott menni mellette. Leclerc az előzés közben szintén hozzáért Ferrarijával a finn Mercedeséhez, ennek következtében Bottas még inkább lelassult.

Az ötödik körben Verstappen, Hamilton, Leclerc volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, őket Vettel követte a negyedik helyen, az ötödik Bottas pedig szemmel láthatóan feltartotta a mögötte haladókat. A finn pilóta a hatodik körben kiállt a boxba, hogy lecseréljék autóján a sérült alkatrészt, és a huszadik, utolsó pozícióban tért vissza a pályára.

A huszadik körben még mindig Verstappen vezetett, előnye 1.2-1.3 másodperc között mozgott Hamiltonhoz képest, de a holland pilóta arra panaszkodott a csapatrádión, hogy egyre rosszabb a gumiabroncsainak a tapadása. Leclerc és Vettel csaknem húsz másodperccel volt lemaradva Verstappentől a harmadik és negyedik helyen, Bottas közben már 14. volt.

A kerékcserék sorát Verstappen kezdte a 26. körben, két körrel később Leclerc, a 31. kör végén pedig Hamilton hajtott a boxba. Vettel még várt, és a 39. körben kapta csak meg a friss abroncsokat.

A boxkiállások után, a versenytáv felénél Verstappen állt az élen, Hamilton azonban nagy tempóban közeledett mögötte, utol is érte, és többször is megpróbálta megelőzni, ám nem járt sikerrel. Bottas közben már kilencedik volt, Hamilton pedig dühösen közölte a rádión a mérnökével, hogy nem tudja tovább nyomás alatt tartani Verstappent.

Huszonkét körrel a leintés előtt a Mercedes újabb kerékcserére hívta be Hamiltont, akinek így ugyan húsz másodpercre nőtt a hátránya Verstappenhez képest, de sokkal gyorsabb köröket tudott futni a hajrában, mint az élen álló holland.

A hatvanadik kör kezdetén Verstappennek 12.5 másodpercre csökkent az előnye Hamiltonnal szemben, a címvédő pedig még jobban rákapcsolt, és hatalmas tempóban közelített a riválishoz, akit négy körrel a leintés előtt utolért, és első próbálkozásra könnyedén meg is előzött.

A hajrában Vettel beérte és meg is előzte csapattársát, így végül megkaparintotta a harmadik helyet, Bottas pedig nagyot küzdve nyolcadikként ért célba.

A Hungaroringen a hétvége során mintegy 230 ezer néző volt kíváncsi a programokra. A vb majdnem egy hónapos szünet után, szeptember 1-jén folytatódik Belgiumban.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!