2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Sport

Legkésőbb tavaszra elkészül a váci futballközpont

Akár már ősz végére elkészülhet a váci futballközpont, de legkésőbb jövő tavasszal átadják.

  • Legkésőbb tavaszra elkészül a váci futballközpont

Pető Tibor, a Vác VLSE elnöke, egyben a város alpolgármestere arról beszélt a pénteki sajtótájékoztatón, hogy a létesítmény fejlesztéséből 200 millió forint az utánpótlás székházának felújítására megy el, míg a futballpálya és a lelátó átépítése 600 millió forintba kerül.

A sport- és városvezető hozzátette, a források nagy részét a TAO-támogatások biztosítják, az önkormányzat pedig 180 millió forintos önrésszel járul hozzá a fejlesztésekhez.

Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője elmondta, 2010 óta a kormány arra törekedett, hogy minél több ember számára tudja biztosítani a sportolás lehetőségét, akár a szabadidő, akár a versenysportokat választják. Hozzátette, hogy azóta a versenysportokat választók száma duplájára, a szabadidő sportokat választók száma pedig háromszorosára emelkedett Magyarországon, ami az egészségben eltöltött évek számát is megemelte a statisztikai adatok szerint.

"Nincs Európában még egy olyan ország, ahol a gyerekek annyit sportolnának, mint Magyarországon a mindennapos testnevelés bevezetésének köszönhetően" - fűzte hozzá az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki hangsúlyozta, ennek köszönhetően közel két és fél évvel többet tölt egészségesen egy ma született gyermek, mint azok, akik 2010-ben jöttek világra.

Rétvári Bence szerint a növekvő sportolási kedv a mindennapos testnevelés mellett a különböző sportolási kedvezmények bevezetésének köszönhető. Úgy vélte, ezáltal olyan lehetőségek nyíltak meg, melyekre korábban nem volt példa, ilyen a váci labdarúgóközpont fejlesztése is.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!