Két angol nagyágyú is bizonyíthat ma a „mini BL”-ben

KK, 2016. február 25., csütörtök 16:20, frissítve: csütörtök 17:57
A visszavágókat rendezik ma az Európa-ligában. A többi között pályára lép a Liverpool, a Manchester United, valamint a Borussia Dortmund is. A tét a legjobb 16 közé jutás.

Több nagycsapat is a győzelemre hajt a „mini Bajnokok Ligájában” – az Európa-ligát Jürgen Klopp nevezte így. Azonban a Liverpool német trénere szerint mindig a következő lépésre kell koncentrálni, ami jelen esetben az Augsburg elleni visszavágó. A két csapat első összecsapása 0-0-lal végződött. „Ha egyből a második lépésre gondolsz, kihagyva az elsőt, akkor mindig el fogsz bukni. Ezért nagyon koncentráltan kell pályára lépnünk és mindent bele kell adni a győzelemért” – nyilatkozta.

Két angol nagyágyú is bizonyíthat ma a „mini BL”-ben

Egy másik angol nagyágyú, az utóbbi időben botladozó Manchester United is pályára lép ma a dán Midtjylland ellen – az első meccset 2-1-re elbukták az angolok. „A rengeteg kritika, amit kaptunk az utóbbi időben, hatással lehet a csapatra, ezért nagyon fontos, hogy a játékosok mindent megtegyenek annak érdekében, hogy kizárják ezeket és maximálisan a mérkőzésre tudjanak koncentrálni” – mondja Louis Van Gaal, a MU holland mestere.

A Borussia Dortmund a Portóhoz látogat. A első mérkőzést a német csapat nyerte 2-0-ra, az előny ellenére azonban nincs lefutva a meccs – véli a csapat edzője. „Még csak a párharc felénél tartunk. Tudjuk, hogy mi vagyunk előnyben, de azzal is tisztában vagyunk, hogy a Porto mennyire erős hazai pályán. Az egész stadion mögöttük lesz, ennek ellenére nagyon várjuk a mérkőzést” – közölte Thomas Tuchel.

Pályára lép még a Tottenham Hostpur is, amely a Fiorentinát fogadja. A címvédő Sevilla a norvég Molde csapatához látogat, de érdekesnek ígérkezhet a Napoli–Villarreal, valamint a Leverkusen–Sporting összecsapás is.

Az Európa-liga győztese a Bajnokok Ligájában indulhat a következő szezonban.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása