2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Sport

Kapás Boglárka: A szívem vitt be

Kapás Boglárka szerint a harmadik 50 méter volt a kulcs ahhoz, hogy aranyérmet nyerjen egy hete 200 méter pillangón Glasgow-ban az úszó Európa-bajnokságon.

  • Kapás Boglárka: A szívem vitt be

A 25 éves versenyző az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában elmondta, az edzéseken nagyon sokat gyakorolta, hogy a legtöbb energiáját a harmadik és a negyedik ötven méterbe tegye bele.

Az első 100 méteren tartalékolt, és tudta, hogy ezzel a taktikával a legjobbját ki tudja úszni, tette hozzá. Ami a negyedik 50 métert illeti, „talán ott már csak a szívem vitt be, és az segített, hogy megelőzzem a többieket. Én akartam szerintem a legjobban nyerni, és azért sikerült” – fogalmazott.

Kapás Boglárka szólt arról is, egyelőre pihentetik a gyorsúszást. Most úgy áll rajthoz ezeknél a számoknál, hogy „nem igazán” akarja leúszni – mondta, megjegyezve, azt akarja megvárni, hogy ezeket le akarja úszni, és meg akarja nyerni.

Kifejtette azt is, bízik abban, hogy a 2020-as tokiói olimpiára visszajön ez az akarat meg ez a tűz, ami a gyorsra vonatkozik. Lehet, hogy négy számban is rajthoz áll, ez majd kiderül, tette hozzá Kapás Boglárka.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!