Kanadai tinédzser ütötte el a világelsőségtől Nadalt

KK, 2017. augusztus 11., péntek 12:30, frissítve: péntek 13:02
A hazai pályán játszó Denis Shapovalov a montréali kemény pályás férfitenisztorna nyolcaddöntőjében verte ki a spanyol klasszist.

A világelső Andy Murray nem indult a montréali tornán, így ha Rafael Nadal eljutott volna az elődöntőig, akkor átvette volna a vezetést a világranglista élén. Ebben azonban megakadályozta a mindössze 18 éves, hazai pályán játszó Denis Shapovalov.

A spanyol az első szettet még könnyedén nyerte 6:3-ra – ekkor még úgy tűnt, hogy minden az ő elképzelése szerint alakul. A másodikban Shapovalov egyenlített – 6:4-re hozta a játszmát. Következett a mindent eldöntő harmadik szett, amelyet rövidített játékkal a kanadai nyert.

A világranglistán 143. Shapovalov 2004 óta a legfiatalabb játékos, aki az aktuális rangsor első két helyezettje közül legyőz valakit.

Roger Federer bejutott a legjobb nyolc közé. Bár a David Ferrer elleni meccsen a spanyol 6:4-re megnyerte az első játszmát, a svájci klasszis felállt, és 6:4, 6:2-re nyerte a második, illetve a harmadik szettet, így készülhet a szintén spanyol Bautista elleni negyeddöntőre.

A fiatal német Alexander Zverev is ott van a legjobb nyolc között. A nyolcaddöntőben az ausztrál Kyrgiost verte könnyedén 6:4, 6:3-ra. Ellenfele a dél-afrikai Kevin Anderson lesz az elődöntőbe jutásért.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés