2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Húszezer nézőt várnak a vízilabda BL hatos döntőjére

2017. május 24., szerda 20:24

Húszezer nézőt várnak a holnap kezdődő férfi vízilabda Bajnokok Ligájának hatos döntőjére. A legjobbak között ismét két magyar csapat száll vízbe.

2016 után idén is Budapest rendezheti a férfi vízilabda Bajnokok Ligájának hatos döntőjét. A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke szerint jól sikerült az együttműködés az európai szövetséggel, a jegyeladásokból pedig jól látszik az is, kíváncsiak a kontinens legjobbjaira.


Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke azt mondta, büszkeségüket „csak tovább erősíti az a tény, hogy ezt a fantasztikus létesítményt, ami hála a júliusi világbajnokságnak, borzasztó gyorsan, magas színvonalon elkészült, ezt egy vízilabda-eseménnyel – mint első nemzetközi esemény – tudjuk avatni ”.

A hatos döntőnek ismét két magyar résztvevője van. A tavaly bronzérmes szolnokiak a pénteki elődöntőben szállnak először medencébe. Kósz Zoltán kapusedző szerint „a két lehetséges ellenfél közül az egyik az Eger, akit az idén hét alkalomból hatszor vertünk meg, a Bresciát pedig kettőből kétszer, egyszer idegenben, egyszer pedig itthon. Ilyen alapon nem tudok különbséget tenni közöttük, mert bár a mérleg nyelve mindkét alkalommal felénk billen, azért ilyenkor, amikor ennyire kézzelfogható közelségben van egy trófea, akkor mindenki sokkal többet ki tud hozni magából, mint amennyi esetleg benne van”.

A tavaly hatodik helyen végző Eger vezetőedzője szerint a csapat talpra állt az elveszített bajnoki döntő után, és javítana tavalyi helyezésén. Dabrowski Norbert szerint az Eger mentálisan felkészült egy meccsre, „fizikálisan meg háromra, úgyhogy abban az egy órában ki fog derülni, hogy nagy újat nem tud mutatni egyik csapat se a másiknak már ezen a szinten”.

A két magyar csapaton kívül a címvédő Jug Dubrovnik, a Brescia, a Pro Recco és az Olympiacos vesz részt a fináléban. A bajnokok ligájának hatos döntőjét csütörtökön kezdődik a Duna Arénában, jegyeket még mindig lehet kapni.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!