2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Sport

Horrorisztikus balesettel kezdődött a Formula–1-es Bahreini Nagydíj

Romain Grosjean autója a szalagkorlátba csapódott, kettétört, az üzemanyagtartálya pedig kigyulladt. Szinte hihetetlen, hogy Grosjean önerőből ki tudott szállni a roncsból.

  • Horrorisztikus balesettel kezdődött a Formula–1-es Bahreini Nagydíj

Bár Lewis Hamilton két hete a Török Nagydíjon matematikailag már bebiztosította a hetedik világbajnoki címét, a tempóból szombaton a Bahreini Nagydíj időmérőjén sem vett vissza; pályafutása során 98., idén tizedik, Szahírban pedig negyedik alkalommal szerezte meg az első rajthelyet. Leggyorsabb körével (1:27.264 perc) megjavította a bahreini pályacsúcsot. A Mercedes brit pilótája mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett a második, a holland Max Verstappen (Red Bull) pedig a harmadik helyen. A Mercedes-csapat 78. alkalommal szerezte meg az első és a második rajthelyet az időmérőn.

A rajt után Hamilton megtartotta az első helyet, Bottas viszont a hatodikra esett vissza; az első hat helyen Hamilton, Verstappen, Sergio Pérez (Racing Point), Alexander Albon (Red Bull), Daniel Ricciardo (Renault), Bottas jött el. De ezzel most senki sem foglalkozott, mert a mezőny végén horrorisztikus baleset történt!

 

Az utolsó előtti, 19. helyről indult Romain Grosjean (Haas) ütközött az orosz Danyiil Kvjattal (Alpha Tauri), a francia versenyző autója a szalagkorlátba csapódott és szétnyitotta azt. A pályának ennek a szakaszán nem volt gumifal. A Haas kettétört, az üzemanyagtartálya pedig kigyulladt. Szinte hihetetlen, hogy a sokkot kapott Grosjean önerőből ki tudott szállni, a bal lábán már cipő nélkül kiugrott az autója roncsaiból, de a tűzálló ruhájában 28 másodpercre a lángoló autójában rekedt! Miután az autója átfúrta a szalagkorlátot, egyértelmű, hogy az életét a fejvédő glória szerkezet és a túlélőcella mentette meg. A drámai jeleneteket a televíziós közvetítésben sokáig nem is mutatták meg, csak azután, hogy kiderült, Grosjean megúszta a történteket. A pilótát kisebb égési sérülésekkel szállították korházba.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!