2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Hemingway bízik Orbánban, lesz új stadion Kispesten

2017. szeptember 21., csütörtök 18:13

Bízik Orbán Viktor szavában, ezért biztos, hogy lesz új stadionja a bajnoki címvédő Budapest Honvédnak, még ha ez többe is kerül, mint eredetileg tervezték. Ezt a futballklub tulajdonosa, George Hemingway nyilatkozta a Hír TV-nek. A többször is módosított közbeszerzést szeptemberben nyilvánították eredménytelennek, miután kiderült, hogy mindkét pályázó kormányközeli cég drágább ajánlatot adott a vártnál.

2014-ben döntött arról a kormány, hogy a nagy múltú Budapesti Honvéd is új arénát kap. A labdarúgócsapat tulajdonosa, George F. Hemingway akkor még abban bízott, hogy már 2015-ben lesz látszata az ígéretnek. Az időközben ötször is módosított közbeszerzés végül júliusban zárult, szeptemberben derült ki, hogy eredménytelenül. Mindkét pályázó 5 milliárd forintnál drágábban vállalta volna a munkát.

A klubtulajdonos nem aggódik. Azt mondja: a végső tervek most készültek csak el, hamarosan pedig új tender is lesz – az előzővel szerinte az volt a gond, hogy nem mai árakon számoltak. „Mi végig azt kértük, hogy először az utánpótlásközpont fejeződjön be, ez be fog fejeződni jövő év első negyedévében, március előtt, és akkor szeretnénk elkezdeni a stadionépítkezést. Meg fogják tenni a közbeszerzést, és én biztos vagyok benne, hogy biztosítják nekünk nekünk ugyanazt a pénzt, mint a többi stadionnak, mint Szombathelyen vagy valahol máshol” – mondta George F. Hemingway.

Hemingway szerint a költségek 11 milliárd forint körül állhatnak meg. Annyira biztosak az új tender sikerében, hogy már a jövő januártól lekötötték albérletnek az MTK Hungária körúti stadionját. „Nekünk megígérték hogy stadion lesz, én úgy gondolom, hogy stadion lesz, és maximálisan bízok Orbán Viktor szavában, el nem tudom képzelni, hogy a Budapest Honvéd ne kapjon stadiont” – tette hozzá a klubtulajdonos.

A Honvéd tavaly 24 év után lett ismét bajnok, éppen a miniszterelnök egyik kedvenc csapata, a Videoton elől megszerezve az aranyérmet. A stadionépítésre egyébként két pályázó volt: az egyik a számos kormányzati tenderen nyertes, a fejlesztési miniszter, Seszták Miklós városában is sportcsarnokon dolgozó Penta Industry, a másik pedig a Pharos 95 és a West Hungária Bau duó. Utóbbi társaság a miniszterelnök veje, Tiborcz István volt üzlettársának az érdekeltsége.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!