2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Rózsa Miklós a filmzenekirály 03:00

Sport

Hamilton nyert, Grosjean rémes balesetet szenvedett

Az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, amelynek rajtja után a francia Romain Grosjean (Haas) ijesztő balesetet szenvedett, de kisebb égési sérülésekkel megúszta a történteket.

  • Hamilton nyert, Grosjean rémes balesetet szenvedett

A 35 éves Hamiltonnak ez az idei 11. és pályafutása 95. futamgyőzelme.

A brit világbajnok mögött Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája ért célba másodikként, csapattársa, a thaiföldi Alexander Albon pedig harmadikként.

A futam Grosjean balesete után több mint egy órán keresztül állt, a szalagkorlátot ugyanis meg kellett javítaniuk a szakembereknek.

A rajtot Hamilton látványosan jól kapta el, azonnal jelentősen elnyúlt a mezőnytől, miközben a második pozícióból startoló Bottas beragadt és négyen is megelőzték. Hamilton mögé Verstappen sorolt be másodikként, Pérez pedig harmadikként. Két kanyarral később a mezőny hátsó részében Grosjean a kigyorsításnál hirtelen jobbra húzta a versenyautóját, amelynek hátsó kereke eltalálta Danyiil Kvjat (Alpha Tauri) bal első abroncsát, emiatt a francia pilóta hatalmas sebességgel a közeli szalagkorlátba csapódott.

A Haas átszakította a korlátot, Grosjean fejét gyakorlatilag csak a glória néven ismert HALO-rendszer mentette meg, amely 2018 óta kötelező a Forma-1-ben.

A becsapódáskor a Haas szabályosan kettétört, és a kiömlő üzemanyag azonnal lángra lobbant. Grosjean nem veszítette el az eszméletét, kiszabadította magát a lángoló autóból, és miközben a sportbírók és pályamunkások próbálták eloltani a tüzet, a francia versenyző - láthatóan sokkos állapotban - saját lábán elhagyta a baleset helyszínét, és később kórházba szállították.

Grosjeant kisebb égési sérülésekkel további vizsgálatokra kórházba szállították, a futamot pedig piros zászlóval félbeszakították, a szalagkorlát megjavítása több mint egy órát vett igénybe.

A verseny a második körtől, új állórajttal folytatódhatott. A mezőny ezt a startot sem úszta meg baleset nélkül, ezúttal Lance Stroll (Racing Point) egy kanyarban befordult Kvjat elé, a két versenyautó ütközése nyomán pedig a kanadai pilóta versenygépe felborult. Emiatt a pályára hajtott a biztonsági autó, amely a nyolcadik körben engedte útjára a mezőnyt.

Az első kerékcserékre a 19-20. körben kerített sort az élmezőny, és ezeket követően nem változott a sorrend a dobogós helyeken: Hamiltont Verstappen és Pérez üldözte. A folytatásban még egyszer jártak a boxban új abroncsokért a versenyzők, a 35. és a 36. körben, de a sorrenden ez sem változtatott.

A hajrához közeledve Verstappen felhagyott Hamilton üldözésével és egy újabb kerékcserével inkább a plusz egy világbajnoki pontot érő leggyorsabb körért szállt harcba, ebben sikerrel is járt. Hamilton győzelmét semmi sem veszélyeztette, Pérez versenyautója viszont három körrel a leintés előtt megadta magát, így Albon fért fel a dobogó alsó fokára.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vasárnap esti közleménye szerint

Romain Grosjeannak kórházban kell töltenie az éjszakát, mert ugyan egyik röntgenfelvétel sem mutatott ki törést, de mindkét karján égési sérülések vannak.

A vb utolsó előtti futamát a jövő hétvégén rendezik szintén Bahreinben, Szahíri Nagydíj néven.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!