2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Sport

Hamilton megkoronázta a szezonját

A már ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma–1-es idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjat, megkoronázva ezzel karrierje egyik legsikeresebb szezonját.

  • Hamilton megkoronázta a szezonját

A 33 éves versenyzőnek ez volt az idei 11., és pályafutása 73. futamgyőzelme, Abu-Dzabiban negyedszer állhatott a dobogó felső fokára. A második helyen a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végzett, harmadikként pedig Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ért célba.

A rajtot nagyobb probléma nélkül „túlélte” a mezőny, azonban még az első körben megtörtént a szezon egyik leglátványosabb balesete: Nico Hülkenberg (Renault) csatázott Romain Grosjeannal (Haas), és az egyik kanyarban a Renault jobb hátsó kereke összeért a Haas bal első abroncsával, aminek következtében Hülkenberg autója kétszer megpördült a tengelye körül, s végül fejjel lefelé állt meg a pályát övező gumifalban. A német pilóta sérülés nélkül megúszta az esetet, de a biztonsági autónak a pályára kellett hajtania a mentés idejére.

A Safety Car a negyedik körben engedte útjára a mezőnyt, a sorrend a dobogós helyeken Hamilton, Bottas, Vettel volt.

A hetedik körben a finn Kimi Räikkönen Ferrarija műszaki hiba miatt a célegyenesben megállt, így a 2007-es világbajnoknak nem sikerült jó eredménnyel búcsúznia az olasz csapattól. A műszaki mentés ideje alatt Hamilton a boxba hajtott kerékcserére, és ötödiknek tért vissza a pályára.

Vettel a 16., Bottas pedig a 17. körben kapta meg a friss abroncsokat, és az élmezőnyben a sorrend nem változott, igaz, ideiglenesen az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) vette át a vezetést, mivel ő csak a 34. körben állt ki kerékcserére.

Vettel a 35. körben utolérte és meg is előzte a hibázó Bottast, ezzel feljött Hamilton mögé a második helyre. Bottast rövidesen Verstappen is beérte, és egy agresszív manőverrel elment mellette, majd a másik Red Bull-lal Ricciardo is lehagyta a finnt.

Tíz körrel a leintés előtt Hamilton, Vettel, Verstappen volt az első három sorrendje, s ez a leintésig már nem változott.

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso egy 11. hellyel búcsúzott a McLarentől és a Forma-1-től, a 37 éves spanyol pilótának ugyanis ez, pályafutása 312. futama volt az utolsó az F1-ben.

A levezető körön Hamilton és Vettel "közrefogta" Alonsót, a három versenyautó egyszerre fordult be a célegyenesbe, ahol aztán mindhárom pilóta gumiégetéssel ünnepelt.

A Forma-1-es vb következő idénye jövő márciusban startol Ausztráliában.

(Fotó: racer.com)

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Verstappené a Red Bull 100. pole pozíciója

Verstappené a Red Bull 100. pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!