2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:25

Sport

Grandiózus tervek Veszprémben

A bajnoki cím visszaszerzése, a Magyar Kupa-győzelem és a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe kerülés az elvárás a szezonban Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatánál.

  • Grandiózus tervek Veszprémben

Sevinger Zsolt a Veszprém Handball Team Zrt cégvezetője az MTI-nek elmondta: a csapat július végén kezdte meg felkészülését a szezonra. A hollandiai edzőtábort követően pénteken a Balatonfüreddel játszották első nyilvános felkészülési mérkőzésüket hazai pályán, melyet 35–18-ra megnyertek.

A felkészülés folytatásában csütörtöktől Győrben tréningezik a csapat, ahol szombaton edzőmeccset is játszik a Tatabányával. Augusztus végén Strasbourgba utaznak a veszprémi kézilabdázók felkészülési tornára, melyen többek között a Bajnokok Ligája legutóbbi két döntősével is összecsapnak. A francia Montpellier és a Nantes csapatai mellett a másik ágról a szintén francia PSG, a macedón Vardar Szkopje, vagy a fehérorosz Breszt jöhet majd ellenfélnek. A felkészülés utolsó edzőmeccsén, a klub hivatalos szezonnyitóján augusztus 31-én a szlovén Celjét fogadják Veszprémben, a magyar bajnokság pedig szeptember 5-én a Csurgó ellen hazai pályán indul, közölte.

A Veszprém csapatától a nyáron távozott Mirko Alilovic kapus, Christian Ugalde balszélső, valamint Renato Sulic és Schuch Timuzsin beállók, a balkezes átlövő Ancsin Gábort és az irányító Győri Mátyást pedig kölcsönadta a klub.

Az idei szezonra a Flensburgból érkezett a francia irányító, Kentin Mahé, a Kielcéből a horvát balszélső Manuel Strlek, a Vardar Szkopjétől Sterbik Árpád kapus, Kielből a dán beálló, René Toft Hansen, valamint a Celjéből a szlovén jobbkezes átlövő, Borut Mackovsek. Szintén erősítést jelent a csapatnak, hogy a Balatonfüred elleni mérkőzésen góllal tért vissza hosszú sérüléséből a francia jobbkezes átlövő, William Accambray.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!