2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Sport

Fontos év elé néznek a kajak-kenusok

Teljesítménydiagnosztikai felméréssel folytatódott a felkészülése Kárász Annának és Takács Tamarának. A kajakosok számára 2019 kifejezetten fontos év lesz, hiszen a szegedi világbajnokságon szerezhetik meg a tokiói kvalifikációkat.

  • Fontos év elé néznek a kajak-kenusok

Kárász Anna Kozák Danutával verhetetlen egységet alkot. A szegedi versenyző ebben a szezonban a párosra szeretne jobban koncentrálni.

„Alapvetően ugye a hazai válogatókon az 500 méter egyes a legfontosabb, ami mindig alapja a válogatásnak és az egész évnek, úgyhogy arra készülünk, de a párosra kicsit nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni idén” – mondta Kárász Anna.

Takács Tamara Fábiánné Rozsnyói Katalin után Simon Miklós irányításával folytatja pályafutását. „Teljesen máshogy dolgozunk, inkább rámegyünk a speciális mozgásokra meg edzésekre, sokat ergózunk is. Simi nagyon sokat segít a technikámon is. Bízom benne, hogy azon sokat tudok javítani még a vízen is és ott is működni fog” – mondta a világbajnok kajakos.

A magyar kajak-kenu válogatott tagjai március 3-án indulnak Dél-Afrikába edzőtáborba, ahol elkezdhetik a vizes edzéseket is. Az első válogatóversenyre május közepén kerül sor.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Éjféltől lehetett kirakni az önkormányzati választások kampányplakátjait. Józsefvárosban csupán néhány óra kellett ahhoz, hogy valaki megrongálja, letépje Sára Botondnak, a Fidesz–KDNP jelöltjének a plakátjait. Volt olyan oszlop is, ahol a kormánypárti jelölt hirdetőtáblája helyére Pikó András jelenlegi baloldali polgármesteré került.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Verstappen nyerte a sprintfutamot

Verstappen nyerte a sprintfutamot

A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!