Fa Nándor nem látja az utódját, a tudását viszont szívesen átadná

Először is engedje meg, hogy gratuláljak Önnek ehhez a fantasztikus teljesítményhez. Gondolom, szerda óta nem győzi fogadni a gratulációkat. Majdnem 94 napot töltött a hajójában, milyen érzés ismét száraz földön lenni, és milyen érzés volt behajózni a kikötőbe, miközben ennyi ember köszöntötte Önt?

„Köszönöm szépen. A gratuláció mindig jó, abból sosem elég. Ez nagyon nehezen megfogalmazható érzés. Egyrészt ez a 93 nap nagyon hosszú és ebből 92 kifejezetten kemény volt. Nagyon kevés olyan idő volt, ami komfortzónában zajlott volna, a többségét ezen kívül, kemény időjárási körülmények között töltöttem. Amikor az ember versenyez – akkor nincs mese – nyomni kell, sokkal nagyobb vitorlákat húz fel, mint amekkora normálisan kellene, ennek megfelelően iszonyúan el tud az ember fáradni. Én elfáradtam a végére, az biztos, fizikailag, lelkiekben, mentálisan, mindenhogyan. Ennek ellenére természetesen elképesztő öröm volt megérkezni Les Sables-d’Olonne-ba és látni a hajókat, a szeretteimet. Minél nagyobb az igénybevétel, annál nagyobb az öröm.

Fa Nándor Les Sables-d’Olonne kikötőjében 2017. február 8-án

Fotó: Loic Venance / AFP

Milyen volt ez a 93 nap? Melyik volt a legnehezebb pontja a versenynek, illetve volt-e az Ön számára holtpont a út során?

Több nehéz pontja volt a versenynek. Volt például a Dél-Atlanti-óceánon, ott egy ciklonba belevitorláztam és az nagyon kemény volt, főleg a hullámzás. Kemény volt az utolsó két éjszaka is, mert körülbelül 20-25 csomós szélre voltam felkészülve, annak megfelelő vitorlázattal és végül a zivatar idején 50 csomós szelek jöttek, hózivatarral, jéggel. Amikor az ember normális időjárásra készül – azt látom az előrejelzésen, hogy normális szelek vannak – és ehhez képest jön valami sokkal durvább, azt nehéz megélni. Olyan, hogy holtpont, olyan soha nem volt, legalábbis olyan, amire azt mondtam volna, hogy ezt már nem csinálom.

A kommunikáció mennyire segített Önnek, és egyáltalán, hogyan kell ezt elképzelni. Ugye tudta tartani a kapcsolatot a családdal, barátokkal, versenyzőtársakkal, de ez a kommunikáció korlátlan volt, vagy meg volt határozva, hogy mikor és mennyi ideig létesíthet kapcsolatot?

Ez nincs limitálva, annyit kommunikálok velük, amennyit akarok, az már más kérdés, hogy ez a műholdas kommunikáció nem egy olcsó mulatság. A családdal, versenyzőtársakkal is nagyon jól tudtam kommunikálni, nem minden versenyzővel természetesen, de néhányukkal tartottam a kapcsolatot, mint például Conrad Colmannal, Rich Wilsonnal, vagy éppen Stéphane Le Diraisonnal. Ők, akik valamilyen szinten közelebb álltak hozzám. Összességében ez a kommunikációs lehetőség nagyon sokat segített. Az, hogy a családtól kapok egy levelet, még akkor is, ha csak két mondat van benne, én ezt nagyon élveztem. Volt úgy, hogy egy hosszabb levél jött mindenféle információval, volt, hogy csak egy pár mondat, hogy: vigyázz magadra.

Fa Nándor feleségével a célba érés után

Fotó: Loic Venance / AFP

Az mennyiben segített, hogy 1992–1993-ban egyszer már teljesítette versenyt (akkor legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba 128 nap után). Egyáltalán össze lehet hasonlítani az akkori, illetve a mostani versenyt, hiszen azért mégiscsak 24 év telt el a kettő között.

Abszolút nem lehet összehasonlítani. Teljesen mások a hajók. Annak idején is versenynek hívták, de mindenki ment, ahogy sikerült neki, inkább kalandorság volt és nem zavart senkit, ha kicsit lassabban megy. Akkor még nem voltak limitek, nem volt az úgynevezett ice limit, oda mentünk, ahova akartunk és keményebb világ volt bizonyos szempontból, bizonyos szempontból pedig ma sokkal keményebb, mivel lényegesen gyorsabban vitorlázik az ember és ez nagyon sok energiát követel. Sok fizikai munka, vitorlacserék, navigáció. Én legalább 4-5 órát töltöttem komputer mellett csak navigációval és az nagyon fontos, anélkül ma nem lehet versenyezni. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy ezen a versenyen sikerült egy tökéletes meteorológiát csinálnom, amibe még a szakemberek sem találtak hibát. A szakemberek látják, hogy én okosan vagy bután vitorlázok. Úgy néz ki, hogy előbbi volt, mivel folyamatosan kaptam az elismeréseket, hogy fantasztikus pályát megyek. Ez nekem egy nagyon fontos visszacsatolás volt és úgy érzem, hogy kemény, fegyelmezett pályát mentem.

Az érdeklődők nemcsak a radaron, hanem az Ön által írt hajónapló által is nyomon követhették a Spirit of Hungary útját. Pontosan mekkora jegyzet keletkezett, és eszébe jutott-e, hogy könyv formájában kiadja?

Nekem nem, másoknak viszont már igen. Legalább 250 oldalnyi anyagról beszélünk. Ez egy „zanzásított” verzió, nem sokat foglalkoztam a megfogalmazással, egy szikár, a lényeget bemutató naplóról van szó. Arra törekedtem, hogy a hazaiaknak bemutassam, hogy fizikailag, lelkileg, mentálisan mit élek át. Volt is visszajelzés, hogy élvezik ezeket az írásokat. De, hogy könyv lesz-e belőle, azt még nem tudom.

Fa Nándor az induláskor, 2016. november 6-án

Fotó: Damien Meyer / AFP

Azt már korábban bejelentette, hogy a hajóját eladja. Az vitorlás új tulajdonosával szemben milyen kritériumokat támaszt. Számít, hogy az illető magyar legyen, vagy a nemzetiség nem számít és elképzelhető, hogy külföldi kézbe kerül a saját fejlesztésű hajó?

Nem szempont a hajó következő tulajdonosának nemzetisége. Azonban nagyon leegyszerűsödik a dolgom, mert nincs jelen pillanatban olyan magyar vitorlázó, aki alkalmas erre a feladatra, sőt nemhogy nem alkalmas, hanem nagyon messze van. Az az igazság, hogy nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy a hazai vitorlázók jelenleg milyen szinten vannak. Én évek óta rendezek szólóversenyeket a Balatonon, pont azért, hogy kicsit megtanítsam a hazai vitorlázókat, hogy milyen az innováció, mitől jobb egy hajó a másiknál, hogyan kell fejleszteni, nem csak megvenni egy hajót, beleülni, aztán menni a bóják között. Ezek a srácok, most már lassan mindent megtanulnak, amit kell, ebbe benne van a navigáció, és még sok minden. De 15 év alatt mégsem termelődött ki olyan versenyző, aki alkalmas az óceáni, főleg a 60 lábas hajóval történő óceáni versenyzésre. Talán lesz majd előbb-utóbb, de az még a jövő zenéje. Visszatérve a kérdésre, természetesen fontos, hogy ki fog tovább menni a hajóval, egyáltalán nem közömbös számomra, hiszen szinte a gyermekem ez a hajó. De mivel én nem szeretnék tovább versenyezni, mivel azért már benne vagyok korban, így nem tudok vele mit kezdeni, más viszont tudna. Az, hogy a következő tulajdonosa tud-e vele majd úgy menni, ahogy én, az meg majd kiderül. Keresem a hajó utódját, de még semmi konkrétum nincsen, hiszen még épphogy csak megérkeztem.

Fa Nándor Les Sables-d’Olonne kikötőjében 2017. február 8-án

Fotó: Loic Venance / AFP

Pénteken bejelentette visszavonulását? Ez végleges?

Egy ilyen verseny iszonyú mennyiségű energiát követel, ez pedig bennem már nem lenne meg. Az, hogy 67 évesen még mindig versenyképes legyek, az nagyon nehéz. Én maximalista vagyok, nekem ahhoz nincs kedvem, hogy csak úgy végigmenjek, hideg legyen, fázzak és hónapokig kellemetlen körülmények között vitorlázzak. Főleg úgy, hogy közben rosszabb eredményt érek el, mint korábban. Ha már úgy érzem, hogy nem tudok megfelelő teljesítményt nyújtani, akkor eljött a búcsú ideje.

Hogyan tovább, marad a vitorlázásnál, vagy más vizekre evez?

Továbbra is csinálom a balatoni versenyeket, amin van, hogy elindulok, van, hogy nem. Nekem fontos az, hogy a tudásomat átadjam akár belföldön, akár külföldön. Az, hogy a Vendée Globe versenyrendezői csapata mennyire tart majd igényt a segítségemre, az a jövő zenéje, de ilyen irányú puhatolózás már volt a részükről, hogy esetleg bevonnának a szervezésbe, fejlesztésbe. Ez a kedvemre lenne, ha szükség van a tudásomra, állok rendelkezésemre, itthon is és külföldön is.