2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Elődöntős a Millennium

2017. augusztus 11., péntek 23:33

Könnyedén, ismét gálázva jutott be a Millennium vízilabdacsapata a masters vb 40 év feletti korosztályának elődöntőjébe. Az olimpiai bajnokokból álló magyar együttes 16-1-re verte a negyeddöntőben az amerikai Darkside csapatát.

Ismét telt ház előtt ugrott medencébe a Millennium a masters vb-n. Kemény Dénes olimpiai bajnokokkal teletűzdelt legénysége, bár sok helyzetet kihagyott, az utolsó negyedben gálázott, és végül 16-1-re nyert az amerikai Darkside együttese ellen a 40 év feletti korosztály negyeddöntőjében.

„Ma nem azért nem húztunk el az elején, mert még nem volt fáradt az amerikai csapat, hanem elkapkodtuk a helyzeteket. Azt remélem, hogy minden játékos a saját hibája miatt egy kicsit azért rosszul alszik és holnap jobban fog koncentrálni” – értékelt Kemény Dénes szövetségi kapitány

A Millennium egy másik magyar együttessel, az Oázissal csap össze a fináléba kerülésért.

„Örülök, hogy egy magyar csapat ellen játszunk, ismerjük őket, játszottunk már velük a felkészülés során. Egy jó mérkőzés lesz, biztos, hogy szorosabb lesz. Fizikálisan nem lesz olyan lesz, mint az amerikaiak ellen, mert ők meg akarták mutatni, hogy van ellenünk keresnivalójuk. Nem lesz egy dzsembori mérkőzés. Egy jó mérkőzést várok, és azt szeretném, hogyha mi nyernénk” – vélekedett a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter.

Märcz Tamásra a part helyett ezúttal is a vízben hárul szerep. A férfiválogatott szövetségi kapitánya viccesen megjegyezte: a jól teljesítőket behívja a nemzeti csapatba. „Figyelni fogom őket árgus szemekkel. Aki még az OB I-ben játszik, az nagy figyelem alatt lesz. Jól játszogatunk, természetesen ez már nem az a szint, látjuk, hogy már gyorsabban kifulladunk. Az, hogy valaki OB I-es vagy nemzetközi szinten játsszon, az más szintet követel. Ez erre a masters vb-re, azt gondolom, hogy tökéletes” – jelentette ki Märcz Tamás.

A Millennium–Oázis elődöntőt szombaton 19 órakor játsszák a Hajós Alfréd Uszodában.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!