2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Sport

Elhunyt Szívós István

Életének 72. évében elhunyt Szívós István olimpiai bajnok vízilabdázó.

  • Elhunyt Szívós István

A 1976-os játékokon aranyérmes válogatott tagjának haláláról a magyar szövetség és az FTC honlapja számolt be vasárnap este.

Szívós István - akinek édesapja kétszeres olimpiai bajnok (Helsinki, Melbourne) - négy olimpián vett részt, és mind a négyszer érmes lett. A montreali bajnoki cím mellett az 1972-es müncheni olimpián ezüst-, az 1968-as mexikóvárosi és az 1980-as moszkvai nyári játékokon pedig bronzérmet nyert a csapattal. Emellett világ- és kétszeres Európa-bajnok volt. A válogatottban tizennyolc évesen, 1966-ban mutatkozott be, és 1980-ig összesen 308 alkalommal szerepelt.

1974-től a SOTE Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika tanársegéde, 1986-tól 2010-ig adjunktusa volt. Munkája mellett 1981-re elvégezte a Testnevelési Főiskola (ma Egyetem) edző szakát. 1980-81-ben a Medicor OSC technikai vezetője, 1983-tól 1990-ig az FTC vízilabdacsapatának edzője, közben 1986 és 1990 között az ifjúsági, illetve az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya volt. A zöld-fehérekkel nyert két bajnokságot és két Magyar Kupát.

1991 és 1998 között a Ferencvárosi Torna Club ügyvezető elnökeként működött. A népszerű klub csapatai vezetése alatt huszonegy bajnokságot nyertek, a futballcsapat pedig bejutott a Bajnokok Ligájába. A tisztségről végül saját akaratából mondott le, de a vízilabda-szakosztálynak egy ideig még elnöke maradt. 1992-ben beválasztották a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségébe, 2002-ben a Központi Sportiskola (KSI) vízilabda-szakosztályának elnöke lett.

Háromszor választották meg az év magyar vízilabdázójának (1969, 1970, 1971). 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott. 1996-ban az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben beválasztották az úszás halhatatlanjai, az International Swimming Hall of Fame tagjai közé, ugyanabban az évben került fel kéznyoma és aláírása a Magyar Sportcsillagok Falára. 2000-ben egy szavazáson az évszázad magyar vízilabda-válogatottjának tagja lett, az együttesbe az 1976-os montreali bajnokcsapatból kerültek be legtöbben. 2016-ban Papp László Budapest-Sportdíjat kapott.

Fia, Szívós Márton is válogatott, világbajnok vízilabdázó.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Éjféltől lehetett kirakni az önkormányzati választások kampányplakátjait. Józsefvárosban csupán néhány óra kellett ahhoz, hogy valaki megrongálja, letépje Sára Botondnak, a Fidesz–KDNP jelöltjének a plakátjait. Volt olyan oszlop is, ahol a kormánypárti jelölt hirdetőtáblája helyére Pikó András jelenlegi baloldali polgármesteré került.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Verstappen nyerte a sprintfutamot

Verstappen nyerte a sprintfutamot

A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!