2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Sport

El-selejtező - Kettős vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen saját közönsége előtt 4-1-re kikapott a Torinótól csütörtökön a labdarúgó Európa-liga selejtező második fordulós párharcának visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott a további küzdelmektől.

  • El-selejtező - Kettős vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Torino az első mérkőzésen megszerzett háromgólos előnye ellenére komolyan vette a visszavágót, és ez nemcsak a kezdőcsapat összeállításán, hanem a mutatott játékon is meglátszott. Az első félidőben az olaszok nem igazán engedték kibontakozni a Debrecent, ugyanakkor bő fél óra alatt két remekbe szabott támadást is vezettek, és mindkettőből gólt is szereztek. A hajdúságiak védelme ezekkel az akciókkal nem tudott mit kezdeni, és bár elöl becsülettel próbálkoztak, a szünetig szépíteniük sem sikerült.

Fordulás után nagy lendülettel folytatta a játékot a magyar csapat, amely hamar be is talált, de nem sokáig örülhetett. Bő negyedóra után ugyanis ismét kiváló ellentámadást vezetett a Torino, Belotti gólja pedig fölényessé tette az összesített állást az olaszok javára. Az utolsó pillanatokra még maradt egy torinói találat, de ennek legfeljebb a 15 perccel korábban csereként beálló gólszerző számára volt jelentősége, a DVSC búcsúját már nem befolyásolta.

MTI 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szabadlábra helyezték Dani Alvest

Szabadlábra helyezték Dani Alvest

Egymillió eurós óvadék ellenében feltételesen szabadlábra került Dani Alves, az FC Barcelona volt labdarúgója, akit a múlt hónapban négy és fél éves börtönbüntetésre ítéltek szexuális zaklatásért.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!