2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Döntős a Millennium

2017. augusztus 12., szombat 21:29, frissítve: szombat 22:40

Fölényes győzelemmel jutott be a Millennium vízilabdacsapata a masters-vb 40+-os korosztályának döntőjébe.

Kemény Dénes olimpiai bajnokokból álló együttese 19–8-ra győzte a szintén magyar Oázis együttesét. A vasárnapi döntőben az orosz Szentpétervár lesz a Millennium ellenfele.

Kemény Dénes dicsérte az ellenfelet, a fináléban pedig győzelmet vár. „Annak ellenére, hogy lőttünk 19 gólt, továbbra is a helyzetkihasználásunk a gyenge pontunk. Csináltunk védekezési hibákat, ugyanakkor az ellenfélből sok játékos jól játszott. Ők nem olimpiai bajnokok, de nagyszerű játékosok voltak, fiatalok még és nyilván motiváltak voltak a volt válogatott ellen. Váltanunk kellett egy török, egy olasz, vagy gyengébb szakmai, de egy nagyobb fizikai tudású amerikai csapat után egy vagány magyar csapat ellen” – fogalmazott a vezetőedző.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!