Djokovic nyerte a gigászok csatáját

DA, 2016. január 28., csütörtök 16:10
Az ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjében aratott győzelmével Novak Djokovic már 23-22-re vezet a Roger Federerrel folytatott párharcban. A nőknél a világelső Serena Williams a 22. Grand Slam-sikeréért léphet pályára, amivel beérheti a rekorder Steffi Grafot.

Nagy volt a különbség Serena Williams és a negyedik helyen kiemelt Agnieszka Radwanska között az ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjében. Az amerikai világelső húsz perc alatt lerendezte az első szettet, 6:0-val hozta lengyel riválisa ellen. A második játszmában Radwanskának egyszer sikerült elvennie ellenfele adogatását, de ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megállítsa Williamst, aki végül 6:4-re hozta a második játszmát is, biztosítva helyét a fináléban. Az amerikai eddig ahányszor döntőbe jutott Melbourne-ben, meg is nyerte – erre eddig hatszor volt példa.

Djokovics nyerte a gigászok csatáját

„Igen izgatott vagyok, hogy ismét döntőt játszhatok. Nagyon elfáradtam, úgy érzem, mindent kiadtam magamból. Alig tudom elhinni, hogy ott vagyok a fináléban” – mondta Serena Williams. Ellenfele a hetedikként kiemelt német Angelique Kerber lesz, aki a magyar származású brit Johanna Kontát búcsúztatta két szettben 7:5, 6:2-vel. Kerber először játszhat döntőt Grand Slam-tornán.

A férfiaknál a világelső Novak Djokovic nyerte a klasszisok rangadóját. A szerb a vártnál simább győzelmet aratott a korábbi svájci világranglista-vezető Roger Federer ellen: kevesebb mint egy óra alatt, 6:1, 6:2-re hozta az első két játszmát. A harmadik szettben kicsit magára talált a svájci, először a meccsen elvette Djokovic adogatását, s az előnyét a játszma végéig megőrizte, 6:3-ra nyert. A negyedik gémet azonban a szerb 6:3-mal behúzta, így ott van a melbourne-i döntőben, amelyet hatodik alkalommal nyerhet meg.

„Az első két játszmában igazán jól ment a játék, de erre szükség is van egy olyan ellenfél ellen, mint Roger, aki nagyon magas szinten játszott a tornán: a mi meccsünkig csak egy szettet veszített el. Tudtam, hogy agresszív játékot fog nyújtani, de nagyon koncentráltam, és szinte minden tökéletesen működött” – fogalmazott Novak Djokovic.

A klasszis teniszező ellenfele a Milos Raonic – Andy Murray párharc győztese lesz a fináléban.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása