2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Fidesz-KDNP kampánynyitója 14:30

Sport

Büntetőjogi eljárást szorgalmaz az orosz és a német szövetség vezetője

Az orosz és a német súlyemelő szövetség elnöke szerint is büntetőjogi eljárást kellene indítani Aján Tamással, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) korábbi elnökével szemben - írta az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál.

  • Büntetőjogi eljárást szorgalmaz az orosz és a német szövetség vezetője

A magyar sportdiplomatát illetően a Richard McLaren által vezetett nyomozócsoport azt állapította meg, hogy az IWF legmagasabb szintjein is jelen volt a korrupció, a kanadai jogászprofesszor pedig a jelentést csütörtökön ismertetve azt mondta, hogy Aján Tamás a "félelem kultúrájával" működtette a szervezetet.

Mindkét érintett elnök, Makszim Agapitov és Christian Baumgartner támogatta az Aján Tamás elleni nyomozást, utóbbi a 2017-es bangkoki tisztújító közgyűlésén - amely során a nyomozócsoport szerint Aján 5 és 30 ezer dollár közötti összegekért vásárolt szavazatokat - elveszítette helyét az IWF elnökségében.

Aján Tamás az MTI-hez még csütörtökön eljuttatott nyilatkozatában leszögezte, hogy a vizsgálat során teljes mértékben együttműködött McLarenékkel, "azonban sajnálatos módon kérésem ellenére sem bocsátották rendelkezésemre azokat a szükséges információkat, amelyek alapján cáfolhattam volna állításaikat és anélkül publikálták a jelentést, hogy a tisztázás lehetőségét megadták volna számomra" - írta.

Az ARD német tévécsatorna január 5-én bemutatott filmjében azt állította, hogy súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, amely a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel. Az ARD hírt adott két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében. A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár (mintegy 1,7 milliárd forint) sorsa tisztázatlan.

Aján Tamás - aki 24 évig főtitkára, 2000-től pedig elnöke volt az IWF-nek - a szövetség elnökségének év eleji dohai ülésén maga kérte tevékenységének felfüggesztését annak érdekében, hogy vizsgálat derítse fel a vádak valóságtartalmát. A magyar sportdiplomata már az ARD által január első hétvégéjén bemutatott dokumentumfilm vetítését követően visszautasította a korrupcióról és a szervezett doppingolásról szóló vádakat, miként tette azt a MACS is.

A 2000-től tíz éven át Nemzetközi Olimpiai Bizottság-tag, 2010 óta pedig tiszteletbeli NOB-tag Aján március 3-án lemondott tiszteletbeli tagságáról, mert - mint mondta - meg akarja menteni az olimpiai mozgalmat a negatív pletykáktól és az ebből fakadó kellemetlenségektől.

A sportdiplomata április 15-én bejelentette: a tokiói olimpia halasztása miatt távozik a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöki posztjáról. Hozzátette, hogy voltak feltételei a visszalépésnek, amelyet az IWF elnöksége elfogadott. A döntés hátterében Aján Tamás szavai szerint az áll, hogy már a legutóbbi választáson jelezte, többé nem indul újra a posztért, a szövetség alapszabálya azt mondja ki, hogy az olimpia befejezéséig szól a mandátum, újabb egy évet pedig már nem akart várni a távozással.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!