2024. 06. 22. Szombat Paulina napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Sport

Az Aranycsapat hagyományaihoz is visszanyúlt Marco Rossi

  • Az Aranycsapat hagyományaihoz is visszanyúlt Marco Rossi

Lesújtó adat, hogy a magyar válogatott a keretértéke alapján (165 millió) a 24 csapatos Eb-mezőnyben mindössze a 19. helyen áll , abban a körben, ahová Albánia és Georgia is tartozik. Az elmúlt két év remek eredményei ismeretében ezt nehéz elfogadni, ugyanakkor a számok végső soron csak alátámasztják azt, amit eddig is tudtunk: Marco Rossi olyan közeget teremt a válogatottnál, amelyben a játékosok többsége képes erőn felül teljesíteni.

Mindez természetesen nem varázsütésre történik, hanem a folyamatos alkalmazkodás és tanulás eredménye. Rossi immáron hat éve vezeti a magyar válogatottat, és a mélypontot már 2019 novemberében elérte, amikor Walesben simán kikapott 2-0-ra, és ezzel eldőlt, hogy az akkori Eb-selejtezőkön csak a negyedik helyen végzett, a csoportjában pedig egyedül Azerbajdzsánt tudta megelőzni.

Akkor még a lemondását is a belengette Rossi, aki komoly képességbeli hiányosságokról beszélt, és bár néhány játékost ezután lecserélt, az akkoriak közül többen a jelenlegi válogatottban is alapemberek (Gulácsi Péter, Willi Orbán, Lang Ádám, Nagy Ádám, Sallai Roland, Szoboszlai Dominik). Ha javult is a játékosminőség azóta, annyit biztosan nem, amennyit az elért eredmények, erről árulkodik a válogatott Eb-ellenfelekhez viszonyított szerény keretértéke is.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják, IDE KATTINTVA!

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyar-skót: Győznünk kell vasárnap

Magyar-skót: Győznünk kell vasárnap

Csakis győzelemmel őrizheti meg a továbbjutás reményét a magyar labdarúgó-válogatott, amely vasárnap a skót csapattal találkozik az Európa-bajnokság A csoportjának utolsó fordulójában.
A braziloktól is kikaptak a magyar kézisek

A braziloktól is kikaptak a magyar kézisek

Az Európa-bajnoki címvédő magyar férfi strandkézilabda-válogatott pénteken 2-0-ra kikapott az ötszörös vb-győztes Brazíliától a kínai Pingtan-szigeten zajló világbajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!