2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Sport

A sportág mellett marad a visszavonuló olimpiai bajnok

Elérzékenyülve búcsúzott Bánhidi Ákos csapatmenedzsertől az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó Knoch Viktor. A visszavonuló sportoló úgy tűnik, edzőként folytatja.

  • A sportág mellett marad a visszavonuló olimpiai bajnok

A férfi váltóval aranyérmet nyerő Knoch Viktor a tavalyi phjongcshangi téli olimpia döntött úgy, hogy egy évet kihagy és utána határoz pályafutása folytatásáról. Végül visszavonult, azt mondta, mentálisan már nem hiányzik neki az élsport.

„Bánhidi Ákossal borultunk össze, amikor ő megjelent a jégpályán és mondtam neki, hogy hát igen, megszületett a döntés, most beszéltem Schulek Csabával – ugye ő az igazgatónk – és az azért egy kemény pillanat volt” – idézte fel.

Az elmúlt évben viszont már el kezdett edzősködni az utánpótlás-válogatottnál.

„Nem igazán akartam edző lenni, de jobban tetszik, mint gondoltam egyébként, jó foglalkozni a fiatalokkal és kicsit azt érezni, hogy olyat tudok adni nekik, ami talán nekem nem volt meg, amikor ennyi idős voltam. Úgyhogy hosszútávon mindenképpen szeretnék a sport mellett maradni. Hogy ez most edzői beosztás lesz, vagy más, ez eldől még” – tette hozzá.

Döntését a családjával viszont könnyen hozta meg, a csapattársai véleményét nem kérte ki, de szerinte sejtették, hogy ez lesz.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!