2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Sport

A parakajakos Kiss Péteré az első magyar arany a Maty-éren

Kiss Péter aranyérmet és ezzel paralimpiai kvótát szerzett az integrált paraverseny KL1-es kategóriájának pénteki döntőjében a szegedi kajak-kenu világbajnokságon.

  • A parakajakos Kiss Péteré az első magyar arany a Maty-éren

A mindössze 16 éves, egy év kajakozás után tavasszal Európa-bajnok magyar versenyző remekül lapátolt a 200 méteres fináléban, szinte végig vezetve ért elsőként a célba. A szám másik magyar indulója, Suba Róbert ötödik lett. Ugyan az első hatnak, illetve országának jár tokiói paralimpiai indulási jog, de egy nemzetből csak egy versenyző szerezhetett kvótát.

"Csodálatos érzés! Nem gondoltam volna, hogy nyerek, mert mostanában az edzések sem mentek olyan jól, és az erős hátszél sem kedvez nekem, még a rajt előtt is izgultam. A rajtom aztán közepesen sikerült, megvolt a sebességem, de nagyon kellett a közönség, amely az utolsó ötven méteren segített. A szurkolásuk nélkül nem nyertem volna"

- mondta a magyar vb-győztes.

A nők KL2-es döntőjében Varga Katalin óriásit küzdve hatodikként ért célba, s ez is kvótát ért.

A magyar paraválogatottnak így Juhász Tamás csütörtöki kvótájával együtt már három tokiói indulási joga van.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!