2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 10:55

Sport

A bravúr és a szerencse is megvolt a Vidinél

Kovács Zoltán, a labdarúgó-Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójába jutott Vidi FC sportigazgatója szerint az együttes játéka folyamatosan javult a BL eddigi három selejtezős köre során, bravúrt is sikerült bemutatnia, s a szükséges szerencséje is megvolt a csapatnak.

  • A bravúr és a szerencse is megvolt a Vidinél

A sportvezető az M1 aktuális csatornán csütörtökön megemlítette, hogy a legutóbbi, Malmö elleni párharc során izgult talán a legkevésbé eddig. Mint mondta, a svéd csapat nem tudott nagy nyomást helyezni a Vidire, s ő azt érezte, hogy teljesen megérdemelt a továbbjutás, mellyel a magyarok már biztosan érdekeltek lesznek ősszel az európai kupaporondon. A negyedik selejtezőkör győztese ugyanis a BL, míg vesztese az Európa-liga főtáblájára jut.

Kovács Zoltán szerint az igazi bravúrt a Ludogorec búcsúztatása jelentette. A bolgár bajnok játékosaira ugyanis sokkal nehezebb felkészülni, a csapat pedig óriási nemzetközi rutinnal bír, rendszeres szereplője volt az elmúlt években a BL vagy az El főtáblájának. A bolgárok hozzáállása viszont szerinte a Vidinek kedvezett. 

„Ahogy megnyilvánultak, ahogy viselkedtek, ahogy nyilatkoztak, azt lehetett érezni, hogy nem vettek minket elég komolyan, de ez legyen az ő bajuk. A mi csapatunk csak magával foglalkozott” – jegyezte meg a sportigazgató.

Kovács a sorozat előtt az Európa-liga-főtáblát vélte valós célnak a gárda számára, ám most, egy lépéssel a BL csoportköre előtt közölte, a csapat szeretné megtenni az utolsó lépést, s legyőzni a görög AEK Athént.

„Az eddigi szűk rés picit kitágul”

Saját munkájával kapcsolatban arról beszélt, hogy nagyon kemény időszak vár rá és munkatársaira, mivel augusztus végéig még van lehetőség új játékosok szerződtetésére, s az a cél, hogy valódi erősítést jelentő labdarúgót tudjanak az együtteshez csábítani.

„Most talán az eddigi szűk rés egy picit kitágul” – jegyezte meg Kovács Zoltán arra vonatkozóan, hogy az új helyzetben olyan külföldi játékosok is hajlandóak lehetnek a Vidihez igazolni, akik eddig nem jöttek volna Magyarországra, s a karrierjük újabb állomásának nem Magyarországot képzelték.

A Vidi FC jövő szerdán 21 órától fogadja a budapesti Groupama Arénában az AEK Athént a Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójában. A visszavágót pedig hat nappal később, augusztus 28-án játsszák, szintén 21 órakor a görög fővárosban.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Verstappen nyerte a sprintfutamot

Verstappen nyerte a sprintfutamot

A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!