Nincs szó terrortámadásról Leicesterben
Hír TV
2018. február 26., hétfő 08:27, frissítve: hétfő 10:22
Valószínűleg robbanás következtében gyulladt ki egy kétszintes ház a közép-angliai városban.
„Hallottam a robbanást, és éreztem, ahogy megrázkódott a ház. Azt hittem, hogy leszakítja a mennyezetet” – idézte fel egy szemtanú, John Alexander.
A robbanás valószínűleg a földszinti lengyel vegyesboltban történt, amely felett lakások voltak. Az épület teljesen összeomlott. Négy ember életét veszítette, négyet kórházba szállítottak, egyikük állapota súlyos. A detonáció ereje akkora volt, hogy romba dőlt a közeli buszváró is. Több szomszédos épület is károsodott, ezért számos lakást és üzletet evakuáltak. A tűzoltók és a mentők egész éjjel dolgoztak a helyszínen.
„Az első, amit láttam, hogy az üzlet romba dőlt. A robbanás ereje elvitte a buszmegállót is, törmelék volt mindenhol. Aztán rögtön tűz ütött ki” – folytatta John Alexander.
A rendőrség vizsgálatot indított a robbanás okának kiderítésére. Közlésük szerint egyelőre semmi sem utal arra, hogy terrortámadás történt volna.