A védelem volt a főtéma
Hír TV
2017. december 14., csütörtök 21:32, frissítve: csütörtök 22:41
Európai Strukturált Védelmi Együttműködés – ez a neve annak a kezdeményezésnek, amelyben már 25 tagállam, közöttük Magyarország is jelezte részvételi szándékát. A jelenleg zajló brüsszeli uniós csúcson az állam- és kormányfők ma megerősítették, hogy együttműködnek majd a közös fejlesztésekben, az európai hadiipar erősítésében, fegyverek vásárlásában, illetve közös hadműveletekben.
Sok éven át a védelmi együttműködés elleni legerősebb érv az attól való félelem volt, hogy mindez a NATO gyengüléséhez vezet. Azonban éppen ellenkezőleg, az erős európai védelem megerősíti a NATO-t. Ezért ez a védelmi együttműködés nemcsak számunkra jó hír, hanem a szövetségeseink számára is. És ugyanakkor rossz hír az ellenségeinknek
– mondta Donald Tusk, Európai Tanács elnöke.
Konkrét döntést jövő júniusban hozhatnak az állam- és kormányfők. Addig azonban a tagállamoknak be kell számolniuk arról, hogy milyen téren tesznek felajánlásokat, ezeket aztán Brüsszelben hangolják össze. Az uniós csúcstalálkozón ebben a témában nincs a tagállamok között jelentős nézetkülönbség, vita mással kapcsolatban várható.
Az EU-csúcs első napjának utolsó napirendi pontja kapcsolatos a migrációval, a bevándorlás kezelésével, illetve az EU menekültpolitikájával. Ezzel kapcsolatban egészen biztos, hogy a mai napon semmilyen döntést nem fognak hozni a tagállamok, egy politikai vita zajlik a vacsora során, minden tagállami vezető elmondja, hogy mit gondol erről a témáról, de arról nincsen szó, hogy megegyezés születne, hiszen az álláspontok még mindig nagyon távol vannak egymástól. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke korábban azt mondta, hogy a megegyezés, a konszenzus leghamarabb majd féléves egyeztetés után, 2018 júniusában lehet.