2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Napi aktuális 06:00

Külföld

Zárva marad a mekkai és a medinai mecset a ramadán idején

A ramadán idején is zárva marad az iszlám vallás két legfontosabb szentélye, a mekkai Nagymecset és a medinai "próféta mecsetje" - idézte keddre virradóra az al-Arabíja hírtelevízió a két mecset ügyeit kezelő szaúdi hivatal közleményét. Indonéziában pedig megtiltják az utazásokat a ramadánt lezáró böjtvégi ünnepen.

  • Zárva marad a mekkai és a medinai mecset a ramadán idején

A két szentélyben megtartják az imákat, de hívők nélkül.

Az iszlám országok zömében három nap múlva, pénteken kezdődik a böjti hónap, de a koronavírus okozta világjárvány miatt az idei ramadán idején sok helyütt zárva maradnak a mecsetek.

Rijád március 27-én rendelte el az összes mecset ideiglenes bezárását, kivéve a mekkait és medinait. Három napra rá azonban ezekre is kiterjesztették a tilalmat, így a böjti hónap idején is zárva marad a mekkai Nagymecset (Maszdzsid al-Haram) és a medinai "próféta mecsetje" (Maszdzsid an-Nabaví).

Szaúd-Arábia február végén ideiglenesen megtiltotta a beutazást területére a koronavírus-járvány miatt, és emiatt az év bármely szakaszában teljesíthető kis zarándoklatra (umra) sem érkezhetnek egy ideig a muzulmánok. Rijád nemcsak a külföldről érkező zarándokok előtt zárta le a határt, hanem megtiltotta a beutazást mindenki számára, aki turistavízummal akart volna eljutni az országba.

Az intézkedés sok zarándok számára jelent csalódást, aki el akart volna jutni az umra keretében Mekkába és Medinába.

Az umra zarándoklat az esztendő bármely időszakában végezhető, ellentétben a hádzs zarándoklattal, amely meghatározott időszakhoz kötött.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem legfrissebb összesítése szerint Szaúd-Arábiában jelenleg közel 10,5 ezerre rúg a koronavírussal fertőzöttek száma, és 103-an haltak bele a COVID-19 vírus okozta betegségbe.

Indonéziában megtiltják az utazásokat a ramadánt lezáró böjtvégi ünnepen

Indonéziában megtiltják az utazásokat a ramadánt lezáró íd al-fitr böjtvégi ünnepen, hogy gátolják az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség terjedését - jelentette be kedden Joko Widodo indonéz államfő. 

A döntés változást jelent a kormány korábbi bejelentéséhez képest, amikor azt közölte, hogy engedélyezik a tömeges ünneplést, feltéve ha az emberek tartják egymástól a távolságot.

Joko a kormányülésen most kijelentette, teljes mértékben megtiltják a tömegek közlekedését az ünnep idején. Egyben felhívta a kormányt, hogy dolgozza ki az intézkedés részleteit.

A világ legnépesebb muszlim országában, Indonéziában rendszerint mintegy 75 millióan utaznak haza a nagyvárosokból az ünnepre. Idén a Hold állásától függően május 23-án vagy 24-én kezdődik az íd al-fitr.

A vallási ügyekben félhivatalosan illetékes Indonéziai Uléma Tanács (MUI) korábban arra szólította fel a híveket, hogy a járvány terjedésének megakadályozása érdekében ne utazzanak az ünnepen.

Indonézia szomszédaihoz képest lemaradt a koronavírus-járványra adandó válasszal, eddig a kormány késlekedő reagálása elkendőzte a járvány mértékét. Hétfőn 6760-ra emelkedett a fertőzöttek száma, míg a halálos áldozatoké 590-re. Kelet-Ázsiában - Kínát leszámítva - itt a legmagasabb a halálozás mértéke.

Korábban Terawan Agus Putranto egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy az ország lakosainak nem kell félniük a vírustól, még akkor sem, ha emberek tízezrei fertőződnek meg a világban, összpontosítsanak inkább a távolságtartásra, továbbá a tesztekre.

Úgy vélekedett, hogy az országot nem érinti a járványt, amihez hozzájárul az ima ereje is. Egyben sértőnek nevezte az egyesült államokbeli Johns Hopkins Egyetem szakértőinek figyelmeztetéseit.

Miközben Ausztrália, valamint a délkelet-ázsiai országok gyorsan, már január végén reagáltak a járványra, addig Indonézia kora márciusban erősítette meg csupán az első koronavírusos eseteket. Joko Widodo a múlt hónapban ugyanakkor elismerte, hogy kormánya félretájékoztatta a lakosságot a járvánnyal kapcsolatban.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: Kölcsönös tiszteletre épül a magyar-bajor kapcsolat + videó

Szijjártó Péter: Kölcsönös tiszteletre épül a magyar-bajor kapcsolat + videó

A miniszter hozzátette: "Az elmúlt évek válságaira a magyar gazdaság politika rendre sikeres válaszokat adott, ennek eredményeként tért vissza a magyar gazdaság növekedési pályára, ennek eredményeként döntünk folyamatosan beruházási, export és foglalkoztatási rekordokat, ennek hatására tudtuk visszanyerni versenyképességünket."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!