Volt FBI-vezér vizsgálhatja Trump kampányát

SZA, 2017. május 18., csütörtök 08:34, frissítve: csütörtök 11:09
Az FBI volt igazgatóját nevezték ki az amerikai elnökválasztás orosz befolyásolásának vizsgálatára. Robert Mueller 2001 és 2013 között vezette a Szövetségi Nyomozó Irodát, most pedig különleges ügyészi megbízást kapott. Közben a washingtoni kongresszus felszólította az FBI-t, hogy adjon ki minden feljegyzést a szervezet nemrég menesztett vezetőjének és az amerikai elnöknek a beszélgetéseiről. A törvényhozási vizsgálóbizottság szerint Trump azért bocsátotta el az FBI igazgatóját, mert túl sokat foglalkozott az elnöknek és stábjának orosz kapcsolataival.

A volt FBI-igazgató vizsgálja az amerikai elnökválasztás orosz befolyásolását. Robert Mueller egy héttel a 2001. szeptember 11-i támadások előtt került az FBI élére, és 2013-ig maradt posztján. Republikánus és demokrata elnökség alatt is vezette a nyomozóirodát, pártatlanságáról és megvesztegethetetlenségéről ismert, kinevezését ezért mindkét párt üdvözölte.

Jessica Levinson szerint nehéz elképzelni ennél nagyobb súlyú nyomozást. „Most az elnökségről, a választások lehetséges külföldi befolyásolásáról van szó, arról, hogy vajon Trump elnök elkövetett-e jogsértést vagy sem. Ezek a kérdések nagyon fontosak a kormány szempontjából, és őszintén szólva a külföldi államok szempontjából is. Az ügyben minden rendkívüli, és semmi nem folyhat az ismert eljárások alapján. Még ha korábban voltak is különleges ügyészek, ez szerintem minden alkalomnál súlyosabb helyzet, és erre most a volt FBI-igazgató a legjobb választás” – mondta a politikai elemző.

Mueller különleges ügyészként különleges jogkörökkel is bír majd, a vizsgálat során hozzáférhet az FBI és az igazságügyi minisztérium minden titkosított dokumentumához, vádat emeltethet, és esküdtszéket is összehívhat. A független vizsgálatot a demokraták sürgették azután, hogy kiderült, az FBI múlt héten menesztett igazgatója egy feljegyzésben leírta, hogy Trump elnök kérte arra, állítsa le a vizsgálatot volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn orosz kapcsolatai ügyében. Az igazgató folytatta a nyomozást, Trump pedig május elején leváltotta, igaz, hivatalosan a Clinton-ímélek botránya miatt. Az ügyet vizsgáló szenátusi bizottság most az elnök és a volt FBI-főnök találkozásainak összes feljegyzését kérte a nyomozóirodától.

A volt nemzetbiztonsági tanácsadó közben ismét a figyelem középpontjába került. A New York Times például azt írja: a korábbi hírekkel ellentétben Michael Flynn annak ellenére lehetett nemzetbiztonsági tanácsadó – és így hozzáférhetett akár titkos hírszerzési anyagokhoz is –, hogy az elnök stábja tudott arról, miszerint Flynn Törökország lobbistája volt. Sajtóinformációk szerint Flynn még egy, az Iszlám Állam elleni hadműveletet is megakadályozott, mert azt Törökország ellenezte. Flynnről később kiderült az is, hogy pénzt kapott az egyik legnagyobb orosz tévétársaságtól is.

A sajtó szerint a sorozatos botrányok miatt akár lemondatási, úgynevezett impeachmenteljárás is indulhat Trump ellen. Az Egyesült Államokban eddig két elnök ellen indult ilyen eljárás, de egyik sem végződött lemondatással.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása