2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Világszerte tüntetnek Trump nőket lealacsonyító megjegyzései miatt

2017. január 21., szombat 17:46, frissítve: szombat 17:46

Világszerte 600 városban tüntetnek ma Donald Trump elnöksége ellen. A megmozdulást női szervezetek készítették elő, Trump nőket lealacsonyító megjegyzései miatt. A legnagyobb demonstráció Washingtonban lesz, erre 200 ezer embert várnak. Trump péntek este már megkezdte az elnöki munkát, első rendeletével Obama egészségügyi reformjának a módosítását készítette elő.

Több ezren gyűltek össze a londoni Trafalgar téren, hogy Donald Trump elnöksége ellen tiltakozzanak. Női szervezetek készítették elő a demonstrációt – Trump nőket becsmérlő megjegyzései miatt.

A kampányban került elő egy évekkel ezelőtti felvétel, amin Trump azt mondta, hogy a nőket a nemi szervüknél kell megragadni. Világszerte majdnem 600 városban volt hasonló tüntetés, a szervezők november óta készítették elő az akciót, mióta kiderült, hogy Trump lesz az elnök. Szándékosan az elnökség első napjára időzítették a megmozdulást.

„A nők jogainak, az emberi jogoknak a fontosságára, az egyenlőségre akarjuk felhívni az egész világ figyelmét, mert  Trump pont ennek az ellenkezőjét képviselte a kampányban” – fogalmazott egy német szervező.

Az Egyesült Államok több városában is demonstrációk vannak, Washingtonban pedig péntek óta szinte folyamatosan tüntetnek, a szombati egész napos demonstrációra pedig több mint 200 ezer embert várnak.

Beiktatás után egyből munkához látott

Donald Trump már pénteken, a beiktatása után elkezdte a munkát. Aláírta azt a dokumentumot, ami a védelmi miniszterének lehetővé teszi, hogy politikai tisztséget vállaljon, volt katonai vezetőként ugyanis ehhez még hét évet kéne várnia.

Trump kormányának egyelőre két tagja van meg, a védelmi tárca mellett a belbiztonsági Trump-jelöltet fogadta el a szenátus. Az elnöknek a kormányalakításhoz több, mint 600 tisztviselőt kell kineveznie, de egyelőre csak a helyek negyedére van jelöltje Trumpnak. Az átmeneti időszakra az Obama-kormányzat leköszönő tisztviselőit kérte meg, hogy maradjanak még pár hetet.

Trump egy másik rendeletében elkezdte előkészíteni Obama egészségügyi reformjának a módosítását. Az új törvény elfogadásáig felkérte a szövetségi államok egészségügyi tárcavezetőit és egészségügyi intézményeit, hogy sürgős esetekben adjanak felmentést az Obamacare terhei alól. Trump stábja az elnöki internetes honlapot is átalakította: törölték az emberi jogokra, egészségügyre és klímaváltozásra vonatkozó menüpontokat.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!