2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Várhelyi: A kisebbségeknek elfogadható megoldást szeretne az EU a vitatott ukrán jogszabályok ügyében

Olyan megoldást szeretne az Európai Bizottság a nemzeti kisebbségeket érintő vitatott ukrán jogszabályok tekintetében, amely számukra is elfogadható - jelentette ki Várhelyi Olivér bővítési ügyekért és szomszédságpolitikáért felelős EU-biztos szerdán az MTI-nek, összegezve kétnapos ukrajnai látogatását.

  • Várhelyi: A kisebbségeknek elfogadható megoldást szeretne az EU a vitatott ukrán jogszabályok ügyében

Elmondta hogy Kijevben találkozott a magyar, a román és a bolgár kisebbségek képviselőivel, köztük Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével, akikkel ismertette ezt az álláspontot. Elmondta, hogy ugyanerről tájékoztatta szerdai találkozójukon Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is, aki - mint mondta - benyomása szerint készen áll a helyzet rendezésére.

Az ukrajnai nemzetiségek képviselői a 2017-ben elfogadott oktatási törvény nyelvi cikkelye, az egy hónapja elfogadott középfokú oktatásról szóló törvény, valamint a tavaly nyáron életbe lépett nyelvtörvény kapcsán emeltek kifogásokat. Az oktatási reform keretében elfogadott jogszabályok az ötödik osztálytól fogva emelkedő mértékben írják elő egyre több óraszámban ukrán nyelvű tanórák bevezetését az állami és önkormányzati finanszírozású nemzetiségi iskolákban, a nyelvtörvény pedig egyéb rendelkezések mellett kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát - a magán beszélgetések és a vallási szertartások kivételével - gyakorlatilag minden nyilvános rendezvényen.

"Érzékeny kérdésekről van szó, szükség van (a rendezésükhöz) a magyar és az ukrán kormányra egyaránt. Elindult egy folyamat ezen a téren, reméljük, hogy eredményre vezet, mi a magunk részéről szeretnénk támogatni ezt a folyamatot, de az a legfontosabb, hogy a kisebbségeknek megfelelő megoldást találjunk" - fogalmazott az EU-biztos.

Hangsúlyozta, hogy kétnapos látogatása alatt tárgyalópartnereivel számos más konkrét kérdést is érintettek. Ezek között sorolt olyan gazdasági, infrastrukturális fejlesztési projekteket, amelyek nemcsak Ukrajna, de Magyarország számára is fontosak, mint például a közlekedési kapcsolatok fejlesztése, azaz úthálózatok bővítése. Ezen kívül szóba került még a tőkeberuházások élénkítése, valamint a megújuló energiaforrások felhasználása is. Hozzáfűzte, hogy ezeknek a terveknek a megvalósításához az EU segítséget kíván nyújtani Ukrajnának.

Várhelyi Olivér elmondta, hogy a nap folyamán találkozott Vadim Prisztajko külügyminiszterrel, akivel szoros munkakapcsolatban állapodtak meg. Programja keretében megkoszorúzta a 2014-es kijevi Majdan-tüntetések civil áldozatainak emlékművét.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!