2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Külföld

Varga Judit: Bevándorláspártiak kontra legitim, szuverén határvédelem ügyben a strasbourgi bíróság a kormánynak adott igazat

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) Nagykamarája két menedékkérő ügyében másodfokon megállapította, hogy a tranzitzónában való tartózkodás nem számít jogellenes fogva tartásnak és a tranzitzónában való elhelyezés körülményei nem ütköznek az embertelen bánásmód tilalmába - nyilatkozta Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön az MTI-nek.

  • Varga Judit: Bevándorláspártiak kontra legitim, szuverén határvédelem ügyben a strasbourgi bíróság a kormánynak adott igazat

Elmondta: a két bangladesi férfit a Helsinki Bizottság képviselte. A kormány álláspontja szerint a jogi támadás mögött az áll, hogy a bevándorláspártiak továbbra is próbálják nyomás alatt tartani Magyarországot és lebontani a határvédelmet. Ennek fontos része a tranzitzóna, amely szabályozott, ellenőrzött körülmények között ad lehetőséget az ország területére való legális belépéséhez és a menekültügyi eljárás elindításához. A magyar hatóságok a munkájukat végzik. A tranzitzóna elleni politikai és jogi támadások folyamatosak - emelte ki.

Az EJEB megállapította, hogy a kérelmezők önként léptek a tranzitzónába, jogosan tartották őket ott a hatóságok és onnan szabadon visszatérhettek Szerbiába. Emellett a tranzitzónában történő elhelyezés körülményei tekintetében sem sérült az embertelen bánásmód tilalma. A Nagykamara döntésével az ügy vizsgálata jogerősen lezárult - tette hozzá.

A miniszter felidézte: az ügy előzménye, hogy Ilias és Ahmed, két bangladesi férfi, 2015. szeptember 15-én menedékkérelmet nyújtott be Magyarország déli határán. A hatóságok a röszkei tranzitzónában helyezték el őket úgy, hogy Magyarország irányában nem tudtak tovább haladni. Október 8-án a két férfi Szerbia irányában elhagyta a tranzitzónát.

Varga Judit szerint a "nagy jelentőségű döntéssel kudarcot vallottak a magyar bevándorlás politikát és határvédelmet ért politikai és jogi támadások". A tranzitzónák szabályozott, ellenőrzött körülmények között adnak lehetőséget az ország területére való legális belépéshez és a menekültügyi eljárás elindításához. A tranzitzónában senki sincs fogva tartva, oda saját szabad akaratukból lépnek be azok, akik menedékkérelmet akarnak benyújtani a magyar hatóságokhoz, és addig vannak ott, amíg az eljárás le nem zárul, vagy amíg nem távoznak onnan.

Az ügy a kormány kérésére került a Nagykamara elé, mert az az európai jogfejlődés szempontjából jelentős kérdéseket vetett fel. A Nagykamara az EJEB héttagú kamarája által 2017. március 14-én hozott ítéletével szemben a fogva tartás kérdésében Magyarországnak adott igazat - fejtette ki a miniszter.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!