Váratlant mondott a szír elnök

KK, 2017. január 9., hétfő 17:27, frissítve: hétfő 17:52
A terroristákat Szíria teljes területén meg kell semmisíteni – közölte a szír elnök. Bassár el-Aszad azt is hozzátette, hogy bármiről hajlandó egyeztetni a béketárgyalásokon, azaz akár hatalmáról is kész lemondani.

Meglepetést okozott Bassár el-Aszad. A szíriai elnök eddig következetesen ragaszkodott ahhoz, hogy részt vegyen a politikai átmenetben, amit azonban a lázadók elutasítottak. Most viszont arról nyilatkozott francia újságíróknak, hogy lényegében bármiről hajlandó tárgyalni.

„Készek vagyunk bármiről tárgyalni. Mivel arról kell egyeztetnünk, miképpen lehet a konfliktusnak véget vetni, és milyen jövőt tervezünk Szíriának, ezért minden kérdés nyitva van, a tárgyalások nincsenek korlátozva” – fogalmazott Aszad, aki ezzel gyakorlatilag saját elnökségét is alkualapnak minősítette.

Szíria jövőjéről január végén a kazahsztáni Asztanában kezdődnek tárgyalások Vlagyimir Putyin kezdeményezésére. Az orosz elnök ehhez megnyerte török és iráni kollégájának támogatását is, az Egyesült Államokat viszont kihagyják a szervezésből.

Aszad méltatta Aleppó visszafoglalásának jelentőségét, de elismerte azt is, hogy hadserege még komoly kihívások előtt áll. A szír katonáknak a tűzszünet ellenére is kötelessége visszafoglalni a területeket, az egyik legsürgetőbb feladat pedig a Damaszkusz vízellátását biztosító terület ellenőrzése. A fővárosban december végén napokig nem volt víz, miután a Nyugat által támogatott lázadók felrobbantottak egy csővezetéket, és a forrásvizek megmérgezésével fenyegették a kormányt.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés