2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar ráadás 00:05

Vadászgépeket kap Szerbia orosz barátjától

2017. március 28., kedd 11:20

A szerbiai államfőválasztás után is szoros lesz Moszkva és Belgrád kapcsolata. Ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte vendégével, Aleksandar Vucic szerb miniszterelnökkel. A vasárnapi szavazás legfőbb esélyese Vucic, akit a Vajdasági Magyar Demokrata Szövetség is támogat.

Moszkvába vezetett a hétvégi államfőválasztás előtti utolsó hivatalos útja Aleksandar Vucic szerb kormányfőnek. Vucic a várakozások szerint sima győzelmet arat.

„Nem számít, hogy a politikai helyzet hogyan alakul, afelől kétségünk sem lehet, hogy országaink kapcsolata még inkább fejlődni fog” – közölte az orosz elnök a Kremlbe látogató vendégével arra a történelmi szövetségre utalva, amely a török birodalom visszaszorítása után jellemzi Szerbia és Oroszország kapcsolatát. Ennek a szövetségnek a jegyében állapodott meg arról a két vezető, hogy Moszkva MiG-29-es vadászgépeket, páncélozott csapatszállítókat és tanokat ad ajándékba Belgrádnak.

„Nagyon fontos, hogy elkötelezettek maradjunk nemzetünk függetlensége, szabadsága és semlegessége iránt” – mondta a szerb miniszterelnök, ezzel arra utalva, hogy az euroatlanti integráció csak az Európai Unióhoz való csatlakozást jelenti, a NATO-ba továbbra sem lépnek be.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete1999-ben légi csapásokkal kényszerítette távozásra a jugoszláv hadsereget Koszovóból, amely tartományt előbb az ENSZ igazgatta, míg 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta elszakadását Szerbiától. Belgrád továbbra is saját tartományának tekinti a területet, és ezt az álláspontot Oroszország is támogatja.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!