Magyarul köszönte meg Twitter-oldalán Ursula von der Leyen, hogy Magyarország 150 lélegeztetőgépet küldött Csehországnak. Az Európai Bizottság elnöke úgy fogalmazott: „Üdvözlöm a tagállamok közötti szolidaritást, mint ahogy ezt most Magyarország mutatja Csehország felé. A jelenlegi világjárvány alatt még nagyobb szükségünk van egymásra”. Andrej Babis pedig államfő Orbán Viktornak mondott köszönetet, és azt is hozzátette, hogy nagyon hálás a segítségért. A cseh hatóságok csütörtökön közölték, hogy Prága segítséget kért az EU-tól és a NATO tagállamaitól az egyre gyorsabban terjedő járvány miatt.
A Fidesz kommunikációs igazgatója közösségi oldalán közzétett videójában elmondta, hogy a miniszterelnök csak akkor tudja megvédeni a magyar érdekeket és a békepárti pozíciónkat, ha a magyar emberek ott állnak mögötte.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A béke mellett tette le a voksát az olasz kormánypárti Liga. Matteo Salvini ígéretet tett arra, hogy egyetlen olasz katona sem fog az ukrán frontra menni.
Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre – jelentette ki Szergej Lavrov megbízott orosz külügyminiszter.
Elementáris küzdelem várható a következő hetekben a NATO-s javaslat ügyében, elképesztő a nyomás Magyarországon, azonban a kormány ennek ellenére sem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter