2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Újra kísérletezett Észak-Korea?

2017. szeptember 23., szombat 15:12, frissítve: szombat 15:57

Legnagyobb és egyik utolsó kereskedelmi partnere is kihátrál Észak-Korea mögül. Kína ma bejelentette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatának megfelelően októbertől korlátozza kereskedelmét a kommunista rezsimmel. Donald Trump eközben a higgadtságot kérő nemzetközi felszólítások ellenére tegnap is fokozta a háborús retorikát.

Miközben a politikai döntéshozók sorra figyelmeztetnek, hogy ebben a kiélezett helyzetben óvatos szavakra és tettekre van szükség, Donald Trump újra „rakétákat lövöldöző őrültnek” nevezte Észak-Korea vezetőjét. A kemény szavak persze a belső hallgatóságnak szólnak, Alabamában jövő héten időközi szenátusi választást tartanak. Trump azt ígérte, hogy ő és pártja megvédi Amerikát minden fenyegetéstől.

„Egyébként a Rakétaembert már régen el kellett volna intézni. Már Clintonnak tennie kellett volna valamit. Most nem bántom a republikánusokat, de Obamának lépnie kellett volna. 4 vagy 8 évvel ezelőtt kellett volna ezt kezelni” – mondta Donald Trump, aki az ENSZ Közgyűlése előtt kedden mondott beszédében Észak-Korea elpusztítását helyezte kilátásba, ha Kim Dzsongun folytatja „öngyilkos politikáját”, és Amerikának meg kell védenie magát. Majd csütörtökön újabb szankciókat jelentett be, hogy megfossza a koreai rezsimet az atomprogramját lehetővé tevő forrásaitól.

Szombaton egyébként Kim Dzsongun újabb diplomáciai és gazdasági vereséget szenvedett, miután legnagyobb kereskedelmi partnere, Kína bejelentette: október 1-jétől csökkenti az Észak-Koreába irányuló kőolajexportot, elzárja a cseppfolyósított földgáz csapját, illetve felfüggeszti a koreai textiláruk importját.

A nemzetközi büntetőintézkedések következtében Észak-Korea egyre nehezebb helyzetbe kerül, ugyanakkor az Egyesült Államok által követelt teljes atomleszerelés így is álom egyelőre, hiszen Phenjan nem mondhat le elrettentő atomarzenáljáról, mert annak hiányában a rezsim kártyavárként omolhat össze.

Újabb atomkísérlet?

Kis erejű, 3,4-es fokozatú földrengést észleltek Észak-Koreában, mindössze 50 kilométerre egy korábbi föld alatti atomrobbantás helyszínétől. A kínai szeizmológiai intézet szerint vélhetően robbanás történt, a dél-koreaiak szerint természetes földmozgás lehetett. A szeptember 3-án végrehajtott föld alatti atomkísérlet okozta földrengés ereje majdnem kétszer akkora erejű volt, mint a mostanié.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!