2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Külföld

Újabb csúcsot döntött az új fertőzések száma Ukrajnában

Az eddigi szigorítások ellenére továbbra sem látszik lassulni a koronavírus járvány terjedése Ukrajnában. Keleti szomszédunknál ma több mint 15 ezer új fertőzöttet találtak. Az ország hatóságai szerint, ha ez a szám el fogja érni a napi 30 ezret, úgy a teljes leállásnak nem lesz alternatívája.

  • Újabb csúcsot döntött az új fertőzések száma Ukrajnában

A betegségből felgyógyult Volodimir Zelenszkij, ukrán államfő még a karanténban írta alá azt a törvénytervezetet, mely engedélyezi a helyszíni bírság kiszabását azok esetében, akik nem viselnek maszkot

a közösségi helyeken. Eddig 2200-an kaptak mintegy nyolc eurónak megfelelő büntetést. Az elnök azt is bejelentette, hogy az egyéni vállalkozók állami segítségre számíthatnak és az esetükben tervben van az adófizetés ideiglenes felfüggesztése is.

Ukrajnában sokan még abban reménykednek, hogy az úgynevezett hétvégi karanténnak köszönhetően stagnálni fog a napi esetszám, és így elkerülhető lesz az egészségügyi intézmények túlterheltsége. Eddig két hétvégén volt zárva szinte minden a stratégiai intézményeken kívül.

Denisz Smihal kormányfő már bejelentette, hogy a leterheltség elkerülése végett készül egy B-terv is, melynek értelmében kidolgoznak egy mindenki számára elfogadható, korlátozásokról szóló rendeletet. Ukrajnában 53 ezerre növelték a kórházi ágyak számát, de, ha romlik a helyzet, akkor 90 ezerig bővítik azt. Az statisztika szerint az ágyak 52 %-a foglalt jelenleg. Ukrán sajtóértesülések szerint az ország várhatóan a karácsonyi és újévi ünnepek idején fog teljes lezárást hirdetni, viszont a belügyminiszter már most sürgeti a többhetes leállást.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!